Archivum
A helyi gazdaság erősítésére
Az önkormányzati tulajdonú Első Egerszegi Hitel Zrt megkezdte működését Zalaegerszegen, a Kossuth utcai Csipke Üzletház második emeletén. A kis-és középvállalkozások működését, fejlesztését elősegítő pénzintézet ünnepélyes átadásán sor került az első hitelszerződés aláírására is Jakab János (Jakab Kft) vállalkozóval.
Megkezdte működését az Első Egerszegi Hitel Zrt.
A vendégeket Gyutai Csaba polgármester köszöntötte, aki utalt arra, sokat gondolkodott a város vezetése, hogyan lehetne a helyi gazdaságba még több forrást juttatni. Így jött az ötlet egy helyi pénzintézet alapítására. A zrt-t a város 300 millió forint alaptőkével alapította, és mint fogalmazott, bízik abban, hogy jól fogja szolgálni a helyi kis-és középvállalkozókat. Ennek eredményeképpen pedig erősödni fog a város, a megye, és a térség. A legfontosabb cél, hogy a helyi gazdaság erős legyen - mondta a polgármester. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években segítették és közreműködtek a hitelintézet kialakításában.
Vigh László országgyűlési képviselő avató beszédében kiemelte: követendő példa a zalaegerszegi "és az ötlethez, hogy helyi pénzintézet segítse a kisvállalkozásokat, csak gratulálni lehet. A gazdaság bővítéséhez helyi ötletekre, javaslatokra van szükség". Utalt arra is, hogy a bankok jó része "nem látja szívesen" a kis-és középvállalkozásokat, mert attól tartanak, hogy a kihelyezett pénzük nem térül meg. A politikus bízik a gazdaság élénkülésében a zalai megyeszékhelyen és abban is, hogy csökkenni fog a munkanélküliek száma a közeljövőben.
A pénzügyi intézmény az Új Széchenyi Hitelprogram keretében segíti a vállalkozásokat, hogy megvalósíthassák fejlesztési céljaikat, árbevételük növekedése esetén pedig nőhet a helyi iparűzési adó is. A hitelezés forrását az uniós pályázaton elnyert egymilliárd forintos refinanszírozási támogatásból a Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. közvetíti a pénzügyi szolgáltatónak.
Töröcskei Istvá is üdvözölte a kezdeményezést
A hitelintézet avatásán részt vett Töröcskei István, a Széchenyi Bank, Széchenyi Hitelszövetkezet elnöke is, aki példamutatónak nevezte a zalaegerszegi kezdeményezést. Mint fogalmazott, az a fő kérdés, "hogyan tudunk egyre hatékonyabbak lenni a gazdaságban, és hogy fizetőképességünket meg tudjuk-e tartani". A zalaegerszegi összefogást követendőnek tartja, mivel ez a pénzügyi konstrukció ki tudja egészíteni a bankok tevékenységét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán