Archivum
Meghalt egy zalai férfi, akire faág zuhant
A mentőhelikopter személyzete sem tudta megmenteni annak a zalai férfinak az életét, akire az erdőjében végzett fakitermelés közben rázuhant egy száraz faág - közölte honlapján kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 74 éves férfi a salomvári Cigány-hegyen egy ismerősével az erdőjében végzett hétfőn fakitermelést. A munka közben az egyik fán korábban fennakadt száraz ág zuhant rá, és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy az életét a mentők sem tudták megmenteni.
A rendőrség közlése szerint a munkálatok során több szabályszegés is történt, a férfi nem viselt semmilyen védőfelszerelést.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya szakértők bevonásával indított eljárást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése