Kerékpártúra a Kőszegi hegységben

hogy ő már eltette a biciklit. Bár nem esett, ez a fajta időjárás nem szerepel előkelő helyen a biciklisek listáján. A táv is kicsit sok a maga kb. 150 km - ével. Dehát Szombathely, Kőszeg, Léka, Írott-kő! És jön a tél! Muszáj menni! Egy kis ráközelítés céljából bepakoltam az autóba, és fél óra múlva már Körmend főterén egy csapat- láthatóan sporteseményre gyülekező- iskolás gyerek mellett felmálháztam a bringát és elindultam. Először betekertem az elhanyagoltan is méltóságteljes Batthyányi kastély udvarára, utána a főtéren tettem egy kört, a bolhapiacon megnéztem, mit árulnak és irány kifelé a városból.  Itt egy váratlan akadályhoz értem: két hatalmas kutya futkosott szorgalmasan az autók után. Amikor megláttak, felcsillant a szemük. Lihegtek a fáradtságtól, de láttam rajtuk, hogy különleges csemegének számítok.

Leszálltam és átmentem az út bal oldalára. A bringát pajzsként használva eszeveszett vicsorgásuk és ugatásuk közepette lassan haladtam előre. Az lehetetlen, hogy ezalatt és még egy jó ideig a gazdájuk ne csuklott volna! Innen már meg sem álltam Jákig. Ott igen.

A kiszűrődő hangokból ítélve éppen istentisztelet volt, a templom azonban kívülről is lenyűgöző. Ják után hideg cseppekben elkezdett esni az eső, szerencsére nem sokáig. Néhány km után egy kis dombról feltűntek Szombathely székesegyházának tornyai. Egyből jobb kedvem lett! Nemcsak azért, mert Szombathelyhez ifjú(bb)kori szép emlékek fűznek, hanem azért is, mert a tornyok napfényben fürödtek. Mire odaértem már nem sütött a Nap, de arra a miliőre szakadó esőben  is vevő lennék. A macskaköves teret uraló magas templomtornyok a püspöki palotával, a szemközti műemlék házakkal régi korok hangulatát idézik.

S mennyire beleillett ebbe a patinás környezetbe az az idős kalapos hölgy, aki az egyik ház boltíves kapuján éppen kilépett. Megkockáztattam a  " Na és mi köze hozzá? " típusú választ, amikor így szóltam hozzá:  "-Gyönyörű helyen tetszik lakni”. A hölgy azonban barátságos volt, és elmondta, hogy itt született már nagyon régen, hogy itt lakott a háború alatt is, amikor bombatalálat érte a templomot, hogy nagyon szeret itt lakni csak sajnos megöregedett és beteges is. Továbbmenve megállapítottam, hogy a vasárnap délelőtt tökéletes időpont egy kiadós városi bringázásra. A Savaria szálló előtti tér mindig is igazi nagyvárosi hangulatot keltett bennem. Hej, ha még járna itt villamos, ahogy a hatvanas években gyerekként még utaztam rajta. Elkerekeztem a vasútállomásra, aztán vissza a McDonalds-ba. Itt az a jó, hogy a bejárat elé kötött bringát- igaz idegbeteg módjára állandóan hátranézegetve- szemmel lehet tartani. A következő állomás nem túl erős, de hideg ellenszélben megtett 20 km után Kőszeg volt. Először úgy gondoltam le se szállok. Néhány tíz métert gurulva, meg-megállva ízlelgettem a hangulatot, amit a csodás kis műemlék-házak árasztottak magukból.

Felnézve a kissé cifra, de úgy is szép templom tornyára a háttérben már a Kőszegi hegység pasztellszínű tömbje magasodott. Aztán mégiscsak leszálltam, mert felkeltette a figyelmemet a templom melletti kis cukrászda akciós süti ajánlata. Finom volt...

Áttekertem a Hősök-kapuja alatt, tovább a Jurisics vár előtt- a város feletti hegyen látható Kálvária templomot (továbbá a Hörmann-forrást, a Hétforrást, a Steier házakat, a SzentVid kápolnát stb..) a következő túrára előjegyeztem magamban- és irány a határ. Bágyadt álmos őszi vasárnap délután. Forgalom csak alig. Átlépve abba a másik világba, azonnal érezhető, hogy itt más szelek fújnak. Rőtfalvából, ebből a szép fekvésű faluból indul a bicikliút át erdőn-mezőn-réten jobbára a Gyöngyös ( Güns) patak partján, hogy kb. tíz km után egy gyönyörű helyre, a Léka (Lockenhaus) melletti tóhoz érjen. Az út egyik oldalán a tó, a másikon a rohanó patak (beillik egy kisebb folyónak), mellőle indul a hegyoldal. A tó túlsó partján a lékai vár magasodik. Olyan ez a hely, mint egy gigantikus színházterem, ahol a tó tükre a színpad, a díszlet a túlsó parton magasodó vár. Kissé jobbra a távolabbi zöld dombok a kis fehér kápolnával. A színpadot három oldalról körbeveszi a nézőtér, tele sok-sok pasztellszínű nézővel. Csak a zenekarra lehet panasz. A hegyoldali szerpentinen száguldó motorosok dübörgése nem igazán szép zene. Amúgy valami balett lehet műsoron. A tó közepén az a csapat kacsa bizonyára azért dugja a fejét a víz alá, miközben a farkuk égnek áll. Erre a vadregényes helyre később a hegyoldalról is szép kilátás nyílt. A következő nyolc-tíz km-re ha akarnék se lehetnék büszke. Valahogy nem ment a hegymenet, kínlódás volt a javából. Az útszéli erdőben itt-ott gombaszedőket, botokkal gyaloglókat, a Margit kilátónál piknikező családot néha egy-egy lefelé száguldó biciklist is lehetett látni. Én pedig cammogtam felfelé. Haladtam pár száz métert, megálltam, megint elindultam. Minden kanyar után az Írott-kői nagy parkolót vártam sokáig hiába. Aztán síkra váltott a terep, világosodott az út széli erdő. Már láttam a motoros emlékhelyét és néhány parkoló autót. Csuromvizesen, de megérkeztem az Írott-kő alatti parkolóba. A kilátót mostt kihagytam. Inkább a minél gyorsabb megszáradásra törekedtem. Ettem, ittam, sétálgattam, nézelődtem, átöltöztem, még jobban felöltöztem. Úgy éreztem innen a magasból Körmendig gurulok. Ezen gondolatok balga voltára később az Eisenbergi kaptatók is ráébresztettek. Nagy tempóval nekiindultam a lejtmenetnek, de néhány km után már nem a sebességé, hanem a fékezésé lett a főszerep.

Hiába a remek száguldásra csábító lejtő, ha lefagyok a bringáról. Így legalább könnyen meg tudtam állni, amikor egy nyiladékban feltárult a messzeség. Most már sajnáltam, hogy kihagytam a kilátót. A levegő nem volt túl párás, így a viszonylag közeli Szombathely tornyai mögött még iszonyú messze látszott a horizont. Rohoncra leérve feltűnt, hogy sokkal melegebb lett. Egy ideig futballmeccset néztem, aztán a jótékony hátszélnek köszönhetően fáradtságom ellenére is jó tempóban értem el az 56-os főút és a bucsui határátkelőhöz vezető út kereszteződését. Sajnos nem mentem át a határon. Így aztán néhány kilométer után meredeken emelkedő kaptató aljában találtam magam. (Eisenberg) A hegyre felérve visszanéztem a hosszan elnyúló hegységre, és elköszöntem tőle.

Auf Wiedersehen Günser Gebirge

Viszlát Kőszegi hegység

Tavasszal amikor a gyöngyvirág szőnyeg felett virágba borulnak a vadcseresznyefáid, kizöldülnek a bükköseid, és lágy szellő susog a fenyveseid között, eljövök hozzád újra.

Az út hátralévő részén remek bringaúton, nagyon szép virágos kis falvakon kerekeztem tovább. Az Eberau- Szentpéterfai határátkelés után eltartott egy darabig amíg a hazai valóságba ( utak, szemét) visszazökkentem. Körmend főterén gyors bepakolás, és indulás haza. Holtfáradtan zuhantam ágyba, de nem bántam. A fáradtság elmúlik,de az élmények megmaradnak és tudom, hogy a hosszú téli hónapok alatt melengetni fogják a lelkemet.