Archivum
Újra a régi ízek a Zalaco tejboltjaiban
Bizonyára sokan emlékeznek még diákkorukból a régi tejivók hangulatára, a vajas kifli omlóságára, a kakaó bársonyos ízére. Persze a tejivók nemcsak a diákoknak volt a kedvelt reggeliző helye akkortájt. Azóta sok minden megváltozott, a tejtermékek gyártását is utolérte a "modernizáció". Ami most kapható a díszes csomagolású dobozokban, már nem az, ami eredetileg volt akkor. Ezért örvendetes hír, hogy a Zalaco Zrt. a győrvári tehenészettel közös beruházásban tejfeldolgozó üzemet létesít, ahol kizárólag az ott fejt tejből fogják előállítani hagyományos módon, de modern technológiai berendezések segítségével a valódi tejtermékeket.
Tejüzemet létesítenek Győrváron
– Egy az országban teljesen eltűnt fogyasztási kultúrát szeretnénk visszaállítani, mert úgy gondoljuk, ismét helye lenne ennek. Sütőipari vállalatunk maga is felhasználó, mivel nem egy termékünknek alapanyaga a tej vagy vaj, ami csak kiváló minőségű lehet – mondja Berta László, a Zalaco Zrt. tulajdonos vezérigazgatója. – Ezért döntöttünk úgy, hogy tejüzemet létesítve tejtermékek előállításába fogunk, és a régi tejivók hangulatát idéző tejszaküzleteket nyitunk első körben Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kőszegen, Sárváron és Körmenden.
– Hogy áll a beruházás?
– A beruházás a finiséhez érkezett. Már készen áll az épület. December vége felé kezdjük meg az Olaszországból érkezett korszerű technológiai berendezések beszerelését, amit eltart jövő év január végéig. Februárban már megkezdődhet a gyártás a próbaüzemben, és húsvétkor már árusítani szeretnénk az előállított termékeket 2-3 tejszaküzletben Zalaegerszegen.
– Milyen tejtermékeket gyártanak majd?
– A győrvári tehenészet jelenleg 13 ezer liter tejet termel naponta, amit napi 16-17 ezer literre növelünk az év során. A tejüzem kapacitását erre a mennyiségre terveztük. Rendkívül széles választékot fogunk előállítani a tejtermékekből kizárólag győrvári tejből. Miért fontos kiemelni ezt ennyire? Mert ezek a tehenek ott élnek, az ottani földön termesztett takarmányt eszik fel, és tejüket is ott adják le. Ezért százszázalékosan helyi illetve regionális termék lesz a győrvári tejüzemben előállított sajt, túró, tejföl stb. Úgy véljük, ezzel irányt, példát mutatunk másoknak is a helyi, lokális termékek előállítására, ami a magyar élelmiszeripari termék becsületének és presztízsének visszaállítását is szolgálja.
Ahogy említettem, teljes választék lesz. Készítünk lágy- és keménysajtokat, a mozzarella sajt igen különleges termékünk lesz. A 8-9 féle gyümölcsjoghurtba és ivólébe valódi gyümölcsöket teszünk, amit a cukrászüzemünkben főznek meg majd. Ami itt is megterem, azt Zala és Vas megyéből szerezzük be.
Egyszóval szeretnénk elkényeztetni vevőinket, mert egyrészt hiányos, másrészt zűrzavaros a jelenlegi választék. A kakaó- és reggeli italok korszakában lassan felnő egy generáció, amely nem tudja, milyen az igazi tej!
– A tejszaküzletekben csapolt tejet és kakaót is lehet majd vásárolni, ahogy régen a tejivókban?
– A reggel fejt tej feldolgozását már aznap megkezdjük, ezzel utánozhatatlan frissességet érünk el azon termékeinknél, melyeket nem kell hetekig érlelni. Reményeink szerint, a mi túrónk már régen elfogy, ami más esetben még mindig egy logisztikai központban várakozik szavatossági idővel. A friss feldolgozás lehetővé teszi, hogy bevállaljuk a túró, lágysajt vagy a tejföl kilós illetve literes értékesítését, ahogy a friss tej és kakaó csapolt kimérését.
Diétás és fitnesz terméket is előállítunk majd. Sajnálatos módon, ma hazánkban egyszerűen kiöntik az írót a tejfeldolgozás során. Mi nem fogjuk ezt tenni, ebből a kedvező élettani hatásokkal bíró alapanyagból fogjuk előállítani a diétás italokat. A tejfeldolgozás során a zsírt sem fogjuk kivenni a tejből, ezért a dobozokra az lesz ráírva: zsírtartalma minimum: 3,5%. Ez annyit jelent, ahogy a tehén adja.
– Hol nyitnak tejboltokat?
– Sütőipari szaküzleteinkben 400-féle terméket forgalmazzunk, ami példanélküli. Tejboltjainkban is széles választékot szeretnénk felmutatni, ezért önálló, 80–150 négyzetméteres üzleteket kívánunk nyitni, egyelőre nyolcat Zala és Vas megyében.
– Hogyan értékeli a saját szaküzlethálózat kiépítését?
– 2006-ban kezdtük el a kiskereskedelmi hálózat kiépítését, ami tulajdonképpen már befejezett folyamatnak tekinthető. Persze ez nem jelent zárást, hiszen ebben a hónapban is nyitunk új üzleteket, például Szombathelyen. Vas, Zala és Veszprémben 45 saját üzletünk van jelenleg. Ezt a koncepciót a sütőipari tapasztalataink és a kereskedelemre vonatkozó elképzeléseink alapján határoztuk meg, mert úgy gondoltuk, akkor tudjuk vevőinket a legjobban kiszolgálni, ha azt saját magunk tesszük. A saját bolthálózat kiépítése a termékfejlesztésre is pozitívan hatott, és nem beszélve arról, hogy vevőink megismerték a cégünket és a törekvéseinket. Olyan üzletpolitikát építettünk fel, melynek fontos eleme az is, hogy 2006-tól az alapvető termékeink (fehér kenyér, vizes zsemle, tejes kifli) árát nem emeltük. Most sem fogjuk, pedig a liszt ára rendesen megemelkedett idén. Mindent azért teszünk, hogy biztos pontot képviseljünk a vevők körében; akire mindig számíthatnak. Ebben a törekvésben mindig fontosnak tartottuk a kommunikációt lehetőségeinkhez mérten. 2011 végén indítottuk el a Zalaco magazint, hogy tudassuk céljainkat azzal a 35 ezer emberrel, akik naponta megfordulnak a szaküzleteinkben régiószerte.
Úgy érezzük, fogyasztóink és saját elvárásainkhoz egyaránt illeszkedik a győrvári beruházás, melyre különösen büszkék vagyunk. A tejüzem további 50 embernek ad majd munkát Zala és Vas megyében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése