Archivum
Menő töklámpások
Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult a gyerekek és szülők körében meghirdetett tökfaragó verseny a zalaegerszegi Csillagközi óvodában. A rendezvényre meghívták Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízottat is, aki ajándéklabdákkal kedveskedett a gyerekeknek.
Szüleikkel együtt készítették
Kemendi Györgyné, az intézmény vezetője köszöntőjében felidézte, hogy a tökfaragó verseny már 2009 óta hagyomány náluk. A kezdeményezést az egyik csoport indította el, ami azóta az egész óvodára kiterjedt, sőt más óvodákban is megrendezik. Elmondta, a szülők hozták a tököket, melyekből szebbnél szebb töklámpásokat készítettek gyermekeikkel együtt. A közös munka nagy élmény a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt, amellett hogy az ilyen alkalmak a szülőkkel való kapcsolattartást is erősítik.
Az intézményben szintén a szülők támogatásával tartják meg a szüretet, szőlőpréseléssel és mustkóstolással, legutóbb pedig az állatok világnapját ünnepelték.
Az óvodavezető köszönetet mondott Rigó Csabának, aki korábban a városrész önkormányzati képviselőjeként is sokat tett az intézmény fejlesztéséért, és közreműködött abban a pályázati projektben, ami az óvoda közel százmillió forintos rekonstrukcióját tette lehetővé.
Rigó Csaba kormánymegbízott szintén köszönetét fejezte ki, majd bejelentette, hogy december elsejével valamennyi Zala megyei okmányirodában és az új helyre kerülő kormányablakokban, valamint január elsejével az ügyfélszolgálattal rendelkező szakigazgatási hivatalokban is baba-mama sarkot alakítanak ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán