Laci bácsi újra jönne

Receptet vitt Zalából

Vonyarcvashegyen a már hagyományos Katalin-napi disznóölésen vett részt. A hivatalos program végén, egy pohár finom vörösbor mellett beszélgettünk arról, hogy miként lett az ország Laci bácsija.

- Úgy tudom, a családjában szinte mindenki a vendéglátásban, vagy ahhoz valamilyen módon kapcsolódó szakmában dolgozott. Gondolom ez már eleve meghatározta, hogy milyen irányt vesz majd az élete.

- Bizony ez így igaz. Büszke vagyok rá, hogy édesanyám Magyarország egyetlen női hentese, mészárosa volt. Édesapám pedig kocsmárosként teremtette elő a család megélhetéséhez szükséges pénzt. Alig múltam ötéves, amikor nagyapám egyszer azt mondta, hogy, ha kolbászt akarok enni, akkor tanuljak meg disznót vágni. Nem nagyon kellett bíztatni, hat éves koromban már nem csak leszúrtam a disznót, de tudtam azt is, hogyan kell hurkát, kolbászt, tepertőt készíteni belőle.

Benke László kedvence az öreglebbencs

- Akkor azt hiszem az egyik leghozzáértőbb zsűritagot nyerték meg a személyében a vonyarcvashegyiek, hiszen az a nap a disznóölés körül forgott.

- Jól is éreztem magam. Ráadásul külön öröm, hogy a csapatok, akik a kolbászkészítő versenyben részt vettek ugyancsak kitettek magukért. Voltak, akiktől a receptet is elkértem, annyira különleges és finom volt. Sokan azt hiszik, hogy egy étel attól magyaros, hogy úszik a zsírban, és olyan erős, hogy alig lehet megenni. Pedig ez nem így van. A jó alapanyag és a megfelelő arányok a legfontosabbak. És hiába van valakinek nagy gyakorlata, kóstolni kell az ételt, hogy végül megfelelő legyen.

- Ma a disznóságoké volt a főszerep, de úgy tudom, nem ezek között kell keresni a kedvenc ételét.

- Az igazság az, hogy sokan azt hiszik, hogy mivel annyi ételkülönlegességet elkészítettem tán valami fantasztikus gasztronómiai költemény a kedvencem. Pedig dehogy is! Szerintem a legjobb étel az öreglebbencs. Pörköltalapon csuszatésztából. Ha csak rágondolok, már csorog is a nyálam. Ezzel legfeljebb a feleségem alföldi krumplipaprikása vetekedhet. Na, hát az nokedlival, friss csalamádéval megint csak maga a csoda.

- A rendezvényen azt mondta, hogy az étel olyan mint a szépasszony, meglátja és megszereti az ember.

- Hát nem így van? Nem csak az íz fontos, hanem a tálalás is. Díszítse meg szépen az ember, amit az asztalra rak. Hiszen először a szemünkkel táplálkozunk, ha tetszik, amit látunk, csak akkor fogunk hozzá az evéshez.

- Nem csak az országot, de az egész világot bejárta már. Biztosan előfordult már nem egyszer, hogy különleges helyzetben kellett bizonyítania.

- Előfordult bizony. Legutóbb az Egyesült Államokban ért egy kis meglepetés. Egy rendezvényen odajött hozzám egy 80 év körüli bácsi azzal, hogy ő nagyon szeretne olyan pörköltet enni, amit én főzök. Mondtam neki: semmi akadálya, csak a húst biztosítsa, a többit megcsinálom. Másnapra meg is beszéltük a találkozót, de nem láttam nála a húst. Azt mondta: az tényleg nincs nála, mert nekem kell kiválasztani, úgyhogy menjünk is a repülőhöz. Azzal már be is ültetett az autóba, és fél óra múlva a repülőgépén ültem, amivel a birtoka fölött köröztünk. Alattunk több ezer marha szaladt a földön, ő pedig azt mondta, csak mutassak rá, hogy melyik lesz jó, azt kilövik és elkészíthetem. Végül egy 8 mázsás állatból készült a pörkölt, úgy hogy nagy részét kis dobozokba tettük és lefagyasztottuk, hogy amikor megkívánja, elég legyen elővenni a hűtőből, megmelegíteni és már lehessen is enni. Búcsúzóul még mondtam neki, hogy, ha elfogy, szóljon nyugodtan, megyek és csinálok még egy jókora adagot.

- Ha a vonyarcvashegyiek hívják, ide is eljön még?

- Remélem, hogy hívnak, mert tényleg jól éreztem magam és szívesen eljövök újra.