Archivum
Elfogadás, kreativitás, MUS-E
Különböző művészeti tevékenységek terén kínál képességfejlesztést, elsősorban hátrányos helyzetű diákok számára a Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány által támogatott MUS-E program. Magyarországon 1994 óta létezik ez a lehetőség, országosan hat intézmény kapcsolódásával, köztük van a zalaegerszegi Landorhegyi-iskola is. Az idei tanévben érintett két osztály munkáiból készült tárlatra, illetve színielőadására várták az érdeklődőket.
A szakkörök Ecsedi Erzsébet színművész és Tánczos György művésztanár vezetésével zajlanak. Kiemelték, elsősorban képességfejlesztés és tehetséggondozás a program lényege, mégis egyfajta művészeti tevékenységnek értékelhető, mely főként a munka, a közösségi munka szeretetére, az alkotás örömére tanít.
- Vigyék tovább az élményt, használják a tudást, amit megszereztek, feledtesse a hétköznapi gondokat, adja az alkotás felszabadító erejét, segítse egymás elfogadását - mondta a kurzus zárásaként Tánczos György útravalóul a programból kiváló (Magyarországon jelenleg csak alsós korosztályt támogat az alapítvány) negyedikeseknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése