Archivum
Szőlőskertek védelméről
Metszési bemutatóval egybekötött hagyományos szőlészeti szakmai napra várta a helyi és a régióban élő szőlős és boros gazdákat a Pannon Egyetem Keszthelyi Georgikon Kara.
A kertészeti tanszék rendezvényének fórum helyszíne a Georgikon Hotel volt, az egyetemi kar cserszegtomaji szőlészeti telepén a gyártók valamint a forgalmazók által kínált termék- és gépkiállítást lehetett megszemlélni. Itt mutatták be az alkalmazását a BRB 150-es venyige feldolgozó gépnek, a tanszék vezetője pedig a művelésmódok és a metszés témakörében tartott gyakorlati bemutatót.
A tudományos program köszöntőjében dr. Kocsis László egyetemi tanár, a szakmai nap vezető házigazdája utalt rá: a Pannon Egyetem a szőlész-borász képzés területén, a Dunántúlon kiemelkedő képzőhellyé avanzsált. A professzor elmondta: a tanszéken 28 szőlőfajta vizsgálatát végezték el a sárszemtől a kilencedik rügyig. A rügytermékenységet a nyár végi aszályos időszak negatívan befolyásolta. A fehér és vörös bort adó fajták is termékenynek bizonyultak. A Helikon fajta nagyon termékenynek mutatkozik. A világfajtáknál lehet rövidcsapos metszést végezni, a keszthelyi fajtáknál a hosszúcsapos, a csemegeszőlőknél pedig szálvesszőre érdemes metszeni.
A hungarikumokról, az eredetvédelemről, valamint az egyes oltalmi formák rendszerének és a vidékfejlesztés kapcsolódásának érdekességeiről dr. Kókai-Kunné dr. Szabó Ágnes Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője tartott félórás előadást. A biológiai szőlőtermesztés Somló-hegyi tapasztalatait, az ökológiai gazdálkodás mikéntjét Molnár Dániel, a Kreinbacher Birtok tulajdonosa ismertette. A rendezvény fővárosi, győri, székesfehérvári és salgótarjáni támogatói a szőlő növényvédelméről, a szőlő tápanyag ellátásának zavarait legyőző megoldásairól, a kertészeti pályázatokról, a szőlészetben használatos gépekről, a tám- és kerítésrendszerekről beszéltek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézó -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök