Archivum
Kollégiumi horgászat
Ha boldog akarsz lenni egy napig, rúgjál be, ha boldog akarsz lenni egy hétig, házasodj meg, ha boldog akarsz lenni egész életedben horgásszál, idézi fel kedvenc kínai mondását Mester Csaba, a Zalaegerszegi Kovács Károly Tagkollégium nevelőtanára, egyben az itteni horgászszakkör vezetője.
Kollégiumi horgászat
Mester Csaba mutatja az oktató anyagokat
2004 óta heti rendszerességgel gyűlik össze irányításával 20-25 fiú, hogy a pecázás szabályairól és örömeiről, valamint a halakról minél többet megtudjanak.
Nem tantermi elfoglaltságnak gondolnánk eme tevékenységet, melyet a csendes őrültek sportjának titulálnak néhányan. De mivel a 14 év feletti korosztály csak sikeres vizsgát követően horgászhat, némi elméleti tudásra is szükség van, hogy a diákok tagjai lehessenek a Magyarországon jelenleg 130 ezer főt számláló engedéllyel rendelkező pecás közösségnek.
- Az elmúlt hét évben 50 kollégista tett vizsgát a szakköri felkészítést követően – mondja büszkén Mester Csaba. – Ezt a foglalkozást mind a kollégium mind a Zalaegerszegi Horgász Egyesület támogatja. A vizsgán előírt jogi, etikai és egyéb ismeretek mellett természetesen halismerettel, köztük a védett halakkal és a horgászathoz szükséges dokumentációkkal is foglalkozunk. A felkészülést szakkönyvek és bemutató filmek segítik. A diákok többsége gyerekkora óta felnőtt kísérő mellett már horgászott, aki nem, annak a legnehezebb a halismeret elsajátítása. De szóba kerülnek a sporttal kapcsolatos érdekességek is, például mekkora méret számít az adott halfajtából rekord fogásnak. Búsa, harcsa esetében ez 25 kilogramm, míg törpeharcsánál mindössze fél kilós az eddigi csúcs. Nyáron aztán túra keretében kimegyünk a Gébárti – tóhoz és egy horgászversennyel zárjuk az éves munkát.
- Mi a jó a horgászatban?
- A halfogás élménye. Azokból a gyerekekből lesz horgász, aki eleinte sok halat, az sem baj, ha apró halat, tudott fogni. Egyébként unalmasnak találják. Manapság kevés a hal, és hal pucolás sem olyan kedvelt tevékenység, ezért a visszaengedés a jellemző. Motiválók még a tóparti barátságok és a nagy hal reménye, mely tekintélyt ad. Hemingway regényében a hal és ember küzdelme világítja meg ezt az élményt.
- Változott – e az érdeklődők száma az évek során?
- Általában 20 fiú jár rendszeresen. De jobban szeretnek testet építeni meg nyomkodni a számítógép billentyűt. Mégis azt mondom a gyerekek előbb – utóbb horgászatra vágynak. Jó lenne, ha már az általános iskolákban is lennének hasonló kedvcsináló szakkörök. Zalaegerszegen a miénken kívül egyről sem tudok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Városi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításLezárások az Aranyoslapi forrás mellettTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával