Vezető hírek
Fiatalok hete rendezvénysorozat
A sporton, a vetélkedőn és a dzsungelen át
A Zalaegerszeg önkormányzata, a városi diákönkormányzat, a hallgatói önkormányzat, a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete, a Keresztury Dezső VMK valamint a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendezésében zajló eseménysorozat részleteit sajtótájékoztatón ismertették a városházán.
A megfelelő színvonalú oktatás, a szolgáltatások bővítése és a munkahelyteremtő beruházások mellett a város vonzerejének és megtartó képességének növelése úgy lehet sikeres, hogy ezekben a kérdésekben kikérik a fiatalok véleményét, emelte ki Gecse Péter alpolgármester. Mint mondta, az önkormányzat ezt a jó gyakorlatot követi, mindemellett a közösségépítésre és a közösségformálásra is odafigyel. A Fiatalok hete elnevezésű rendezvénysorozat is ezt a célt szolgálja, amelyben 2013 óta szerepelnek együtt a városi diáknapok és az egyetemi napok.
A Zalaegerszegi Egyetemi Napok április 17-én kezdődnek, Azon a napon a PTE egészségtudományi karának képzési központjában, míg április 18-án és 19-én a PE Zalaegerszegi Egyetemi Központban lesznek szakmai előadások délelőtt. A délutánok a szórakozásnak, a könnyedebb programoknak adnak helyt. Az egyesület nevében Németh Gábor elnök méltatta, hogy a hallgatók is kivették részüket a programok szervezéséből, melyeket érdeklődési körüknek megfelelően állítottak össze.
A Városi Diáknapok április 19-én kezdődnek, hagyományosan városházi hatalomátvétellel, diákparlamenttel és ünnepi diákközgyűléssel, mondta Szabó Levente, a városi diákönkormányzat elnöke. Az április 20-i sportnap keretében négy helyszínen, illetve oktatási intézményben kézilabda-, kosárlabda-, foci- és röplabdakupát tartanak.
Április 20-án rendezik meg a Játék a biztonságért középiskolás vetélkedőt, melyen a zalaegerszegi középiskolák 9. évfolyamosai vesznek részt, intézményeként egy osztály. Az önkormányzat valamint a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezi ezt a programot, melyet Tóth László rendőr őrnagy, a bűnmegelőzési alosztály vezetője ismertetett.
Az Alsóerdei Sport- és Élménypark lesz a helyszíne (rossz idő esetén a Mindszenty Sportközpont) a városi középiskolás diákvetélkedőnek április 21-én, amelyen sportostól a műveltségi próbákon át, ügyességi, kreativitást megmozgató feladatok egyaránt lesznek. A rendezvény a városi önkormányzat, a diákönkormányzat valamint a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ szervezésében valósul meg. A dzsungel és az őserdő lesz a témája vetélkedőnek, tette hozzá Flaisz Gergő igazgató. Elmondta továbbá, idén több vendéglátóhely is részt vesz a rendezvénysorozatban, amelyek április 17-től 23-ig kedvezményt adnak egyes termékekre az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező általános iskolások, középiskolások és egyetemi hallgatók számára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben