Vezető hírek
Fiatalok Hete hatalomátvétellel
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: az általános- és középiskolásoknak szóló Zalaegerszegi Városi Diáknapok, valamint az egyetemi hallgatóknak szervezett Zalaegerszegi Egyetemi Napok (ZEN) alkotják az immár közös Fiatalok Hete rendezvényt. Az esemény így egyszerre mozgatja meg sokszínű programokkal a városban élő, különböző korú diákokat, akik segítik is egymást a szervezésben.
Változatos programok diákoknak
Az egyetemisták rendezvényeiről a BGE, a PTE és a PE hallgatói önkormányzatának képviselői – Kocsis Gábor, Molnár Renáta és Zalavári Tibor – szóltak. Többek között elhangzott: előadásokon, szakmai bemutatókon, valamint szórakoztató programokon és koncerteken vehetnek részt a hallgatók a hét folyamán. A gerincsebészet aktualitásairól, a stressz negatív hatásairól épp úgy szó esik, mint az automatizált járművek teszteléséről, vagy a bankszektor digitális trendjeiről. A fiatalokat jótékonysági futás, főzőverseny és éjszakába nyúló bulik is várják.
Ami az általános- és középiskolásoknak szóló Városi Diáknapokat illeti, Juhász Előd János diákpolgármester elárulta: a városházán most is sor kerül a hagyományos „hatalomátvételre”, melyet a diákparlament, és az ünnepi diákközgyűlés követ. A programok sorában lesz ezenkívül sportnap, és idén is megrendezik az „Aludj máskor” – 24 órás vetélkedőt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! -
rovatunk hírei
Megújult a Városgazdálkodási Kft. irodaépületeSzéderestet tartott a Zalaegerszegi Zsidó HitközségMegnyílt az egervári várkastély történetét bemutató új kiállításPlüssmackókból nyílt kiállítás ZalaegerszegenAz E.ON gázvezetéket cserél, az önkormányzat burkolatot újít fel a Petőfi utcábanTehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknakKönyvtárosok világnapja a Deák-könyvtárbanÍró-olvasó találkozó dr. László Boglárkával Útmenti keresztek mentén túráztak CsácsbanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseit top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért