Vezető hírek
Vizet mindenkinek!
Üzemlátogatás, díjkosztó – víz világnapi események a Zalavíz Zrt-nél
Az ENSZ 1993-ban döntött arról, hogy március 22-e a víz világnapja, melyet cégünk immár 17. éve ünnepel meg – mondta Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Idén Vizet mindenkinek címmel hirdette meg a nemzetközi szervezet a programot, amely elnevezést rajzpályázatunk is viselte. A gyermekek ezúttal is nagyon kreatívnak bizonyultak. Alkotásaikból kitűnt, hogy mennyire fogékonyak a víz világnapjának üzenetére. A pályázatra több mint 90 rajz érkezett be, melynek zsűrizésekor figyelembe vettük a kreativitást, illetve azt, hogy az adott pályamű mennyire köthető az idei szlogenhez. A „Vizet mindenkinek!” arra a problémára mutat rá, amit Magyarországon talán észre sem veszünk. Milliók élnek ugyanis a világban úgy, hogy nincs számukra elegendő és megfelelő vízmennyiség.
Hangsúlyozta, a Zalavíz Zrt.-nek, mint közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatónak is az a legfontosabb feladata, hogy felhívja a lakosság figyelmét a természetes vizek védelmére, a vízkészletek megőrzése érdekében. Munkatársaik az év minden napján azért dolgoznak, hogy a csapból tiszta, egészséges ivóvíz folyjon, a szennyvíz pedig megtisztítva jusson vissza a folyókba, tavakba. Mint mondta, ezt szolgálja a keleti vízmű rekonstrukciója is, amely KEHOP programból valósul meg bruttó 4,7 milliárd forintból. Az itt megépülő új víztisztító ugyanúgy háromlépcsős lesz az egylépcsős helyett, mint a nyugati, amit korábban újítottak fel.
Ez azt jelenti, hogy az innen a hálózatba kerülő ivóvíz sokkal jobb minőségű lesz, és már minimális vas sem lesz benne. Sajnos az évtizedek alatt a vezetékekbe kerülő vas mostanra felgyülemlett, de szerencsére a projekt lehetőséget ad a hálózat megtisztítására is. Továbbá 17 kilométernyi új vezetéket is lefektetnek. A fejlesztés a megyeszékhelyen kívül Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Bocfölde, Sárhida és Alibánfa községeket érinti, és összesen 68 ezer lakos ellátását javítja. A rekonstrukció várhatóan jövő nyárra fejeződik be. Megtudtuk, hogy a város lakossága a nyári csúcsidőszakban 14-15 ezer köbméter vizet fogyaszt el, illetve használ fel. Ezt a mennyiséget két vízbázis együttesen tudja biztosítani.
Az ünnepélyes díjkiosztón Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében azt mondta, hogy a víz olyan természeti kincs, melyre a Földön mindenkinek szüksége van. A víz őselem, amely a mitológiában is megjelenik, gondoljunk csak a vízözönre, vagy a megkeresztelés rítusára. Köszönetét fejezte ki a Zalavíz Zrt.-nek a víz világnapjának rendszeres megrendezésért, majd arra biztatta a gyereket, hogy vigyázzanak a legfontosabb értékünkre, a vízre.
Beszédét követően a polgármester Arnhoffer András elnök-vezérigazgatóval együtt adta át a dobogós helyezetteknek az oklevelet és az ajándékot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben