Vezető hírek
Elkezdődött a békamentés
- A vonulás első jelei mutatkoztak, Gellénháza és Zalaegerszeg közötti útszakaszon már jeleztek elütött békát, ezért nem várjuk meg a további baleseteket, hanem a tervezettnél korábban nekiláttunk kihelyezni a terelőfóliát – nyilatkozta dr Illyés Zoltán, az önkéntesekből álló akciócsoport vezetője. Immár 8. éve segítik a kétéltűek vonulását az Alsóerdőből az Aranyoslapi forráshoz. – 90 százalékban barnavarangyok vonulása várható, illetve erdei és kerti béka is előfordulhat. Ezzel kapcsolatban tájékoztató táblát is kihelyezünk, hogy akik segítik a békák áthordását az út másik felére, tudják, hogy pontosan milyen állatot mentettek. Fontos lenne, hogy ezt a megadott elérhetőségen jelezzék is nekünk (botfaihaz@gmail.com). Ugyanezen a címen várjuk azok jelentkezését, akik szeretnék segíteni a békamentő akciót. Tavaly mélyponton volt az önkéntesség, ezért öröm, hogy az idén, több „zöld civil szervezet” munkájának összehangolásával folyik a mentőmunka, melyet eredetileg a Domberdő Természetvédelmi Egyesület tagsága kezdeményezett.
- A tavalyi mentés milyen statisztikával szolgált?
- Legkevesebb volt a mentett békák száma, közel 1600 egyed, míg volt már olyan év, hogy 3-4000 volt ez az adat. Valójában mivel a békák 3-4 évesen ivarérettek, ilyen időciklusokban köszönhet vissza nagyobb jellegű változás. Azt pedig csak reméljük, hogy a tavalyinál nem lesz kevesebb a béka az idén.
- Milyen gyakorisággal lesznek önkéntesek a helyszínen?
- A vonulás megindulásakor reggel és este. Illetve a csúcsnapokon, két-három óránként és még éjszaka is, mivel van az érintet részen egy földút és egy betonozott út, mely elé nem lehet terelőfóliát helyezni, és itt fokozottan kell majd figyelni a gyűjtésre.
- Az eszköz állomány megfelelő – e?
- Néhány éve kaptunk a Zalaerdő Zrt.-től szerszámokat, amelyek nagyon jó minőségűek. A karók az idén még kitartanak, de jövőre újítani kell. Illetve egy budapesti cégtől újrahasznosítással készült fóliát kaptunk felajánlásban.
- Az önkormányzat támogatja – e az akciót?
- Megkerestük az illetékeseket és szóba került, hogy esetleges útfelújításkor békaalagutat is terveznek ide. Ez egy útba süllyesztett, rácsos tetejű átjárót jelent. A technológiája már rendelkezésre áll.
- Mi lesz a többi tó melletti békával?
- Országosan a Varangy Akciócsoport Egyesület koordinálja a mentést. Az a legjobb, ha a helybeli emberek szervezik ezt meg a a saját környékükön. Mi a szaktudást és a tapasztalatokat tudjuk megosztani velük.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Új szervezésben a zalaegerszegi 24 órás úszógálaZakály Viktória íróval találkoztakLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanPro Cultura Keszthely díjjal tüntették ki Dr. Müller Róbert régész-muzeológustBognár Szabolcs Zala megye legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjat nyertNyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi KözpontjábanÚj korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodájaFolk-divatbemutató és díjazások a kultúra napjánEkler László természetfotói a Liszt-iskolábanVeszeli Lajos balatoni tájképei Zalaegerszegen top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban