Vezető hírek
Elektromos buszokkal a klímavédelemért
Nyolc város részvételével indult a Zöld Busz Mintaprojekt
Az együttműködést aláíró városvezetők dr. Palkovics László miniszterrel (balról az ötödik), mellette jobbra Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere
Dr. Palkovics László azt hangsúlyozta: egyértelmű cél a fosszilis üzemanyagok leváltása a közlekedésben a környezetet kevésbé terhelő módra. Ennek fejében teljesülhet a párizsi klímamegállapodás, mely szerint 2050-re 80-95 százalékkal kell csökkenteni a tagállamok, így hazánk széndioxid kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Mint fogalmazott, Magyarország jól áll ebben a kérdésében, hiszen uniós szinten a kilencedik, mert tavaly év végére 32 százalékos csökkenést sikerült elérnie. Ezzel közelebb kerültek ahhoz a célkitűzéshez, hogy hazánk 2050-re teljesen klímasemleges országgá váljon.
A miniszter elmondta, hogy a magyar kormány a klímavédelemről szóló törvényhez kapcsolódva jelentette be a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely 7. pontja tartalmazza az összes emisszió mintegy 20 százalékáért felelős közlekedési szektor zöldítését. Az elektromos autók vásárlásának támogatása mellett a kormány a Zöld Busz Program keretében összesen 36 milliárd forintnyi támogatást biztosít az elkövetkező 10 évben a helyi közösségi közlekedést ellátó önkormányzatok és közszolgáltatók számára elektromos autóbuszok beszerzéséhez. A kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken kizárólag elektromos hajtású autóbuszok állhatnak forgalomba. Hosszabb távon azzal számolnak, hogy 10 éven belül minden második autóbusz környezetbarát lesz Magyarországon.
A Zöld Busz Programban iparfejlesztésként szerepel a magyarországi buszgyártás megerősítése azzal a céllal, hogy hazai hozzáadott értékhányada elérje a 60 százalékot. Ehhez minősített buszgyártói kört hoznak létre. A Zöld Busz Projektiroda július végén lezárult első pályázatára nyolc hazai és külföldi gyártó jelentkezett, hangzott el a miniszter tájékoztatójában.
Kaderják Péter, az ITM energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára arról számolt be, hogy a Zöld Busz Mintaprojektben 800-800 millió forintos állami forrást biztosítanak a villanybuszok bemutatását és tesztelését célzó demonstrációra, illetve elektromos buszok beszerzésére. Az előbbi a tervek szerint szeptember 1-jével veszi kezdetét. Az első állomás Debrecen lesz, ezt követően 1-1 hónapon át további hét, telephelyi infrastruktúrával rendelkező városban, Kaposváron, Kecskeméten, Békéscsabán, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Esztergomban jelennek meg demonstrációs céllal az elektromos buszok. További helyszínként a Mátrai Erőművet és térségét is bevonják. A 800 millió forintos finanszírozási alprojekt keretében elsőként Debrecen vásárolhat legalább 12 elektromos autóbuszt a közeljövőben.
A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásainak kiosztását célzó 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívást október 15-én teszik közzé, melynek alapján elektromos meghajtású buszok beszerzéséhez nyerhetnek támogatást az önkormányzatok és a helyi közlekedést biztosító közszolgáltatók.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere érdeklődésünkre elmondta, örömükre szolgál, hogy a Zöld Busz Mintaprogram egyik helyszíneként elektromos buszokat tesztelhetnek a városban. Kíváncsian várják tapasztalatokat, kíváncsiak a zalaegerszegi polgárok véleményére. Ennek tükrében abban bíznak, hogy a Volánbusz Zrt.-vel együttműködve jövőre lehetőségük nyílik olyan pályázati források megszerzésére, amellyel a jelenleg 35 járműből álló helyi közösségi közlekedési flottát elektromos buszokkal bővíthetik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben