Vezető hírek
A lápok halállománya Zala megyében
Tavasszal indult a helyi kutatás - beszélgetés Dóczi Istvánnal
De alkalmanként önkéntes diákok is csatlakoznak a terepmunkához. Ez utóbbi lehetőséget azonban bármely érdeklődőnek szívesen ajánlják.
- A kutatás során először az a kérdés merült fel, hogy élnek-e még, és ha igen, milyen állományban a lápi halak, és mekkora a veszélyeztetettség mértéke.
- Zalában gyakori ez az élőhely típus?
- Nem igazán. A legjelentősebb a Nemesrádói berek. Ez nemcsak a mérete miatt (15 hektár) kiemelkedő, de egyedülálló a megyében az érintetlensége miatt is, eddig nem történt itt halgazdálkodás. Ennek az állapotnak a megtartását, a helyi védettség elérését is célul tűztem ki. A folyamatot már elkezdtük. Ezenkívül még kutatjuk A zalaistvándi Malom-tavat, a pókaszepetki, alibánfai, és az egykori bútorgyár mögötti holtágat, a kisbucsai tőzegtavakat, a zalaszentgróti kavicsbánya tavat, a muraszemenyei holtágat, a kerkaszentkirályi kavicsbánya tavat, a molnári téglagyári tavat és a zalaszentiváni kenderáztatót. Láp alatt olyan vizes élőhelyet értünk, ahol van tőzegképződés.
- Saját zsebből folytatod a kutatást, eddig mire jutottál?
- A vizek nagy részében vannak védett halak. De az állományuk instabil, inváziós fajok élnek velük együtt, melyek kiszorítják őket. Ez utóbbiak közé tartozik a törpeharcsa és az ezüstkárász, melyek pont a horgász tevékenység, a halgazdálkodás miatt terjedtek el. A víz kémiai vizsgálatát is végezzük, és ez is azt mutatja, hogy a vizek érzékenyek az emberi szennyezésre, a mezőgazdaság által egyre nagyobb mértékben használt kemikáliákra. A vizsgálatot ciklikusan és több évig folytatjuk, utána készülhet belőle szakdolgozat.
- Nem ellentmondás, hogy miközben védeni próbálod a természetes vizes élőhelyeket, Te magad is horgász vagy?
- A horgászat egy ősi élelemszerző tevékenység. Nem ezzel van a baj, hanem, hogy elment rossz irányba. A mennyiségre hajt, előtérbe kerültek a vízi ökoszisztémákra káros hatást gyakorló fajok, pl. a nagy mennyiségben telepített ponty. Az amúr növényevőként megbontja a vízinövények élővilágát.
- Mit lehet tenni?
- Sajnos ez nehezen visszafordítható folyamat. Ezért a fiatalok szemléletformálásával kell kezdeni, amire jó lehetőség a szövetségnél működő ökosuli. Ezek a diákok csatlakoznak a felméréshez is időnként. Jó lenne tudatosítani azt is, hogy a védett fajok védelme önmagában nem elég. Védeni kell a táplálékukat és az élőhelyüket is. Ma a magyarországi halak közel egyharmada védett egyébként. Zala viszonylag jó áll ezen a területen, pont azért, mert itt még sok a folyó, a Mura vízgyűjtőjében vagyunk. De ahol elkezdődik a halgazdálkodás, az a védett fajok kárára megy.
- Egyébként szép egy ilyen lápvidék? Esetleg a nemesrádói látogatható lesz?
- Aki szereti az ilyen fajta, sajátos hangulatú vizes élőhelyet, annak szép. Egyelőre nem látogatható, mert süllyed a talaj, de esetleg egy tanösvényt ki lehetne alakítani. Akkor is csak kis számú látogatónak, mert költő vízimadarak vannak arrafelé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton