2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A klímavédelem érdekében

2019. december 11. szerda, 19:17
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Nyilatkozatot írt alá Balaicz Zoltán polgármester a klímaváltozás elleni hatékonyabb küzdelem, s ezzel együtt a város környezetpolitikájának intenzívebbé tétele érdekében.

A polgármesteri hivatalban rendezett sajtóeseményen részt vettek azok a zalaegerszegi cég- és intézményvezetők, illetve környezetvédelmi szakemberek is, akik érintettek a témában, de jelen volt Bali Zoltán és Gecse Péter alpolgármester is. Ők a jövőben a klímastratégia aktív szószólói is lesznek.

Bővül az Ökováros program

Balaicz Zoltán elöljáróban elmondta: a napokban ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége, és a szervezethez tartozó huszonhárom tagváros ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy megerősítik tagságukat az „Under2” Nemzetközi Klímavédelmi Koalíciónál. De arról is szavaztak, hogy a klímavédelem továbbra is a szövetség – s így a magyar városok – egyik kiemelt célja kell, hogy legyen.

A zalaegerszegi önkormányzat a december 12-i ülésén tárgyalja majd az „Ökováros program, Zalaegerszeg a klímavédelemért” című előterjesztést. A legfontosabb teendőket 18 pontban foglalták össze.

A klímaváltozás káros hatásainak kivédése érdekében az önkormányzat 2020-ra klímastratégiát dolgoz ki, melyben tíz évre határozzák meg azokat az elérendő célszámokat, melyek a városi intézményrendszer energiatakarékos felújításától várhatók. A távlati cél az – és egyúttal ez az Under2 koalícióhoz való csatlakozás egyik vállalása is – hogy 2050-re nyolcvan százalékkal csökkenjen az üvegházhatást okozó szén-dioxid-kibocsátás, az 1990-es évek értékeihez képest.

Az Ökováros-program részeként az északi ipari parkban napelem-park épülne, 2024-ig megvalósulna a búslakpusztai hulladéklerakó környezetkímélő megoldásokkal való fejlesztése, az Elena-program részeként pedig húsz önkormányzati intézményre napelemeket helyeznek el.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a városban eddig tizenhét elektromos töltőállomás létesült, ezek száma tovább bővül a jövőben. Cél az is, hogy az önkormányzat és annak cégei e-meghajtású gépjárműveket szerezzenek be, s hogy minél előbb ez legyen az irányadó a helyi tömegközlekedésben is. A környezettudatos közlekedést szolgálja a bővülő kerékpárúthálózat: 2024-ig összesen 25 kilométer új út épül. (Ebből az első 6,5 kilométeres szakaszt már átadták.) Ugyanilyen fontos a város zöldfelületeinek növelése, és a meglévő parkok növényállományának védelme.

Balaicz Zoltán elmondta: fontos a tudatformálás és a gyerekek környezettudatos nevelése, így jövőre a Munkácsy-szakgimnáziumban kísérleti jelleggel bevezetik a „PET palack mentes iskola” programot. Környezetvédelmi elemekkel bővül majd a Restart fesztivál, mely a belvárosból a sportcsarnok előtti térre, illetve a Gébárti-tóhoz költözik. A tervek szerint ez lesz az első műanyagmentes zalaegerszegi fesztivál.

Szeretnék, ha a környezettudatos fejlesztésekkel egy olyan város jönne létre, mely megfontoltan gazdálkodik az erőforrásaival. A célok elérése érdekében az önkormányzat az érintett városi cégek vezetőivel, képviselőivel, valamint környezetvédelmi szakemberekkel közösen létrehozza a Zöld Zalaegerszegért Egyesületet. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK