Szeretem a verseket, és ha szárnyal a fantázia

Költészet napi beszélgetés H. Horváth Gyulával

H. Horváth Gyula, aki diákként lelkes résztvevője volt a József Attila szavalóversenynek, most a zsűriben foglal helyet, hogy rácsodálkozzon az ifjabb generáció verselésére.  Azóta eltelt néhány évtized, de a versek szeretete megmaradt. 

- Honnan kezdődött az irodalmi rajongásod? 

- Volt egy óvó nénim, Ági néni, aki nagyon szépen beszélt. Már ez nyomott hagyott bennem. Ahogy az általános iskolás magyar tanárom (Dózsa-iskola, Bakony Anna), aki szenzációs pedagógus volt. De még az is hozzátartozik, hogy a házban, ahol felnőttem több osztálytársam vagy évfolyamtársam volt, akikkel jó csapatot alkottunk és közülük többen jártak színjátszó csoportba, ahová így könnyen be tudtam illeszkedni. Aztán zrínyis koromban tagja lettem az éppen generációs váltásban lévő Reflex színpadnak. A csapat, az általános iskolai színjátszó csoport Kazinczy-díjat is kapott egy országos versenyen. Nem is volt kérdés, hogy merre tovább. A Hevesi Színház stúdiójába jelentkeztem, ahol szintén nagyon jó tanáraim voltak. A képzés mellett fellépési lehetőséget is kaptunk. Prózai, zenei, mozgás, verstan képzés, mind-mind hozzátett a korábbiakhoz. És volt még egy szál. A szavalóversenyeken fedezett fel Szabó Judit, a Családi Intézet vezetője és már 13 évesen mélyvízbe kerültem az esküvőkön való szerepléssel.

- Hiteles tudtál lenni ilyen fiatalon a szerelmi költészetben?

- Igen, szerelmes típus voltam.

- Feleséged meghódításában használtad a verstudásod?

- Igen és már 20 éve házasok vagyunk – teszi hozzá mosolyogva. 

- A versek szerelmese is vagy. Ki a kedvenced?

- Radnóti. Olyan képekben gondolkodik, ami azonos az enyémmel, ezért őt könnyen megértem. Van, hogy hátrány túlságosan ismerni a költők életét, mert nagyon belevetítjük a sorsukat a sorokba. A kortárs költőknél ez nincs meg, mivel kevésbé ismerem a szerzőt, jobban magával ragad a szöveg. Egyébként is szeretem, ha szárnyalhat a fantáziám. Énekórán kedvenc feladatom volt, amikor a zenéhez el kellett képzelni a képeket. 

- Zenében is jártas vagy?

- Szeretem, és mindenféle stílust, hangulattól függően. És a zenei aláfestés szenzációsan ki tudja emelni a vers mondanivalóját.

- Versírással is próbálkoztál?

- Igen, főleg diákkoromban. A lázadó kamaszkorszak, a bizonytalanság, a megfelelési vágy a csalódások, szerelmek. Segítség volt kiírni a dolgokat. Elég jók lettek. Még megvannak. Kreatív embernek gondolom magam, szeretek rendezvényt szervezni, közösségfejlesztő szakirányt végeztem a főiskolán. 

- A tévé hogyan jött a képbe?

- Egyik dolgok hozta a másikat. Először reklámba kértek fel, aztán rádiós műsorvezetőnek és végül a tévébe. 22 éve vagyok a híradónál, furcsa is ezt kimondani. 

- Viszontláthattunk a Padlás musicalban tavaly nyáron.

- Először 2008-ban adtuk elő és most újra, nagyon jó volt. A színészetről döntenem kellett, mert akkoriban kaptam újabb szerződésajánlatot, amikor családot is alapítottunk a párommal. Ez utóbbit fontosabbnak éreztem. Tartottam tőle, hogy sok időt elvesz a színházi élet a családtól. Végül lett sok egyéb más munkám. Ma már tudom, hogy tudni kell nem-et is mondani. 

- A sűrű életet szereted?

- Igen, a pörgést, de ugyanígy a nyugalmat is. A végleteket. Zenével és filmmel kapcsolódom ki. Nehéz helyet találni az én-időnek és hogy befejezzek egy könyvet, amit elkezdtem olvasni. 

- Szép hangodnak köszönhetjük az autóbusz állomáson a menetrend ismertetést is.

- Imádom a várost, lokálpatrióta vagyok. Jó, hogy én köszönthetem az ideérkezőket, vagy az innen elutazókat. 

- Summa summárum te és a versek?

- Tanárfüggő az irodalomszeretet. Ha nem olyan pedagógusok lettek volna mellettem akik, egész más helyen dolgoznék. 

- De a helyeden vagy?

- Igen – mondja őszinte mosollyal.