Vezető hírek
Mányoki Attila körbeúszta a Manhattan szigetet
Mányoki Attila ezzel az úszással a Triple Crown sorozatot is teljesítette
A kiváló hosszútávúszó közösségi oldalán számolt be a Manhattan sziget körüli úszásról, melyet 8 óra 2 perc alatt teljesített.
Egy ausztrál versenyző után 10-15 perccel vághatott neki az embert próbáló távnak.
"A víz meleg volt, a startot követően próbáltam megtalálni azt a ritmust, sebességet, amit érzésre tudok a végéig tartani. Már az első tempók után éreztem, hogy jól forog a kezem és éreztem az erőt a húzásaimban. Az előzetes itinerhez képest már jóval hamarabb sikerült befognom az ausztrál versenyzőt. Mivel erősnek éreztem magam, nem akartam egy picit mellette tempózni így ahogy befogtam mentem is tovább.
A második órában voltunk, amikor jelezték a csapatomnak, hogy egy nagy teherhajó érkezik és mivel a folyó egy szűkebb szakaszán voltunk, ezért teljesen le kellett húzódni a sziklákhoz. Végül megállítottak minket, amikor mellettünk vonult el a hajó. Szerencsére ez nem zökkentett ki az addigi ritmusból és nagyon gyorsan beálltam az addigi sebességre.
Jól fogytak a hidak a fejem felett és semmi negatív információ sem jött a szervezetemtől. Az itiner szerinti támpontokhoz képest folyamatosan nőtt a különbség a javamra. A Columbia Egyetem jelénél tudtam, hogy percek múlva becsatlakozom a Hudson folyóba. Amikor a 6. órában tervezett frissítést is megkaptam, már mögöttem volt az utolsó híd is. A George Washington híd után már csak a célba vezető szakasz volt hátra.
A folyó felső szakaszán gyorsan tudtam haladni, mert nem volt semmi zavaró tényező. Közeledve a Central Park magasságába, jelezték felénk, hogy egy óceánjáró hajó fog kifutni és ezért lassítani kell vagy át kell vágni a Hudson folyón a Jersey oldalra. Nem akartam várni ezért megindultunk a folyó túlfelére. Menet közben jelzett a parti őrség, hogy ők nem komfortosak ezzel az iránnyal és inkább menjek vissza az eredeti útvonalon és lassítsak. Mivel folyamatosan közeledtem a folyó sodrásával az óceánjáró felé, ezért végül beirányítottak a szomszédos dokkba, ahol nincs áramlat és ott várakozzak, körözzek, amíg a hajó biztonságos távolságba nem lesz tőlünk. Sok időt veszítettem.
Amikor folytathattam az eredeti útvonalon az úszást, elvesztettem a ritmust és kissé le is merevedtem. Ettől a szakasztól viszont nagyon intenzív komp és hajó forgalom volt, ami nagyon csapkodóvá alakítja a folyó felszínét. Az utolsó 6-7 km emiatt nagyon nehéz volt. Végül az utolsó pár száz méter lett könnyebb, amikor a célhoz kellett úsznom"- számolt be Mányoki Attila az úszásról.
Zárásként elmondta, a legfontosabb célját elérte és becsülettel megcsinálta a világ második legöregebb versenyét, mely 1915 óta megy. Mányoki Attila ezzel az úszással a Triple Crown sorozat teljesítését is kipipálhatja, amely az úszósport legrégebb, három ikonikus helyszínét foglalja magába.
Gratulálunk!!!
fotók: Mányoki Attila facebook oldala
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Városi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításLezárások az Aranyoslapi forrás mellettTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával