Vezető hírek
Újévi premier, Tartuffe a színpadon
Akkor sem hiszi, ha látja?
Moliere 1664-ben vetette papírra az öt felvonásos művét, melyet még abban az évben be is mutattak Versaillesben. A szálakat az álszent, befogadott vendég, Tartuffe szövi, leginkább a házigazda (Orgon/ Kiss Ernő) köré. Ő az utolsó a családból, akinek felnyílik a szeme a ma úgy mondanánk, pszichopata (elbűvölő személyiségű, ártatlannak tűnő, mások bizalmával visszaélő), túlbuzgó vallásosságot színlelő Tartuffe valódi arcára. Ez a kibomló cselekmény, melyben a ház asszonya (Elmira/Pap Lujza) és Tartuffe közjátéka teszi fel az i-re a pontot. S vígjátékhoz illően happy end következik, bár ez nem mindig volt így a darab több, mint 300 éves történetében.
A mű sikerét mutatja, hogy az idők folyamán készült belőle a többféle színpadi feldolgozás mellett film és opera is. Az első magyar fordítás 1795-re datálódik, az első magyar premierre 1857-ben, a Nemzeti Színházban került sor. A színlelt erkölcsösség és a képmutatás, mely akár zsarnokságba torkollhat, azóta sem tűnt el az élet színpadáról. A darab tehát még mindig aktuális. A modernizálásában Zalaegerszegen leginkább a jelmezek viszik a prímet, melyből bőséges felhozatalt mutat a stáb (Csík György munkája). A rendező, Farkas Ignác szereplőként (rendőrtiszt), is feltűnik az előadásban.
Szakály Aurél 1995 óta a társulat tagja. Először stúdiósként, majd színészként, 2002-től színművészként. Számtalan darabban láthatta a közönség és akár néhány mondatos szerepekkel is sikerült emlékezeteseket alakítania. Most kicsit nagyobb lehetőséget kapott, hogy képességeit megmutassa. Úgy tűnik csupán mimikával is el tudná meséli a szerepe lényegét.
A darab francia ősbemutatóját botrány és betiltás követte. A közönség nehezen viselte a görbe tükröt. A zalaegerszegi kétfelvonásos premier január 19-én lesz, remélhetőleg jó fogadtatással.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban