Vezető hírek
Moha és Páfrány az évszakok rendjéért
A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Bartal Kiss Rita művészeti vezető, az előadás rendezője. Mint mondta: óvodásoknak és iskolásoknak egyaránt ajánlják ezt a kedves kis történetet, mely azt próbálja elmesélni a gyerekeknek, hogy a felgyorsult világunkban lehet másképp is működni. Mohával és Páfránnyal a kisebbek jól tudnak azonosulni, hiszen nagyon szeretik egymást, ám mindig perlekednek és nyüzsögnek, akár a gyerekek.
Újabb bemutató a Griffben
A jó meséhez persze kell egy bonyodalom is, egy megoldásra váró helyzet. Jelen esetben az, hogy az évszakok változását jelző egymutatós óra megbolondul: hirtelen hol tavasz lesz, hol hó hull nyáron, hol meg a madarak változnak vissza tojássá. A rendező jelezte: a világ felborult rendje kicsit utal a mi jelenünkre, vagyis a globális felmelegedés hatásaira, így a környezetvédelem is szóba kerül a mese kapcsán.
Az előadás egy kesztyűsbáb-játék lesz, melyben a négy színész (Duna Orsolya-Réka, Csepregi Napsugár, Tóth Mátyás, Matola Norbert) több bábot is mozgat egyszerre. A figurák gyors helyzetváltozása pedig komoly odafigyelést és fizikai munkát igényel a bábosoktól.
Bartal Kiss Rita a Griff Bábszínház legfrissebb híreivel kapcsolatban azt is elárulta, hogy a napokban részt vettek a Kecskeméten zajló Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján. A kétévente megrendezésre kerülő seregszemle a szakma egyik legrangosabb eseménye, melyen minden hazai bábszínház és bábegyesület részt vesz egy-egy produkcióval. A Griff a közelmúltban bemutatott Varázskert című mesét vitte a találkozóra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával