Vezető hírek
Dönts jól, válassz szakmát!
Erre ösztönözték a fiatalokat a pályaválasztási kiállításon és szakmabemutatón
Vigh László és dr. Sifter Rózsa (balról a 2. 3.)
A megnyitón Vigh László országgyűlési képviselő arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a 2020-ban életbelépő új szakképzési törvény szerint az, aki a szakképzést választja, támogatásban fog részesülni. Hozzátette: a szakképzés ugyanakkor nem végcél, mert aki szeretne, az továbbtanulhat. A kezében azonban ott lesz egy biztonság, egy szakma, amelyből, ha úgy alakul, meg tud élni. Kiemelte: a magyar gazdaság öt százalékos növekedéssel megy előre, mindemellett nagyon sok szakemberre lenne szüksége az országnak. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a leendő szakképzett munkaerőt a szakképző iskolákba csábítsák.
Vadvári Tibor alpolgármester a város munkaerőhiány kezelését szolgáló intézkedéseiről beszélt. Megemlítette, felépített munkáshotelt, valamint a helyi vállalatokkal négy éve létesített a duális szakképző központot. Jelenleg kivitelezés alatt álló új és végleges épülete jövő szeptembertől fogadja a diákokat a gyakorlati képzés helyszíneként. Mint mondta, az ország gazdasági növekedése fenntartható, mert rendelkezésre áll a megfelelő környezet, ahogy a magyar tudás és szorgalom is. Erőteljesen van jelen a kutatás-fejlesztés az országban, amely irányba Zalaegerszeg is halad a járműipari tesztpályával és a szomszédságában létesített kutatási és technológiai központtal, ahol a betelepülő cégek szintén várják a fiatalokat.
A megnyitó alkalmával a Szakmák és mesterségek világa című művészeti pályázat eredményét is kihirdették. A díjakat mások mellett dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott adta át.
„Mi leszek, ha nagy leszek?” – nehéz kérdés. Ezt a címet adta pályamunkájának a gellénházi Egyed Bianka Dóra. Mint mondta, még nem tudja pontosan, mi szeretne lenni, ezt tükrözi rajza, melyen négy szakmát (fodrász, szabó, orvos, fényképész) szerepeltetett. Díjat kapott osztálytársa, Cséplő Rozália is, aki már döntött. Nagyon érdekli a vendéglátás. Pincér, felszolgáló szeretne lenni, ezért a zalaegerszegi Báthory-szakgimnáziumba adja be jelentkezését.
A kiállító iskolák egyike volt a megyeszékhelyi Deák Ferenc Szakgimnázium. Pál Döníz, Bóha Johanna és Patkó Vivien két, egy csecsemőt és egy kisgyermeket megtestesítő gyakorló babával ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a pedagógiai és szociális szakot. A képzés színvonalas, de nem nélkülözheti az elkötelezettséget: igenis gyerekek között akarok dolgozni. Dőniz erről már így vélekedett a négyéves egészségügyi képzés alatt. Időközben megszületett keresztfia, ami nagyon inspirálta abban, hogy folytassa tanulmányait a Deákban. A kétéves OKJ-képzés után teljesülhet álma, hogy egy bölcsődében helyezkedhessen el.
A nyolc zalaegerszegi szakképző iskola mellett tíz munkáltató (gépészet, építészet, faipar, egészségügy, rendvédelem szakmacsoportban) is képviseltette magát a rendezvényen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben