2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Szakmákat válasszanak a fiatalok!

2022. augusztus 24. szerda, 15:59
Szerző: Antal Lívia
A duális szakképzés továbbfejlesztését biztosító gyakornoki rendszer bevezetését, a fiatalok ezen szakképzési forma iránti érdeklődésének előmozdítását szolgálta a Dual Transfer elnevezésű szlovén–magyar projekt. Magyar oldalról a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt az egyik partner, amely a három évig tartó program eredményeit összegző záró konferenciának adott helyt zalaegerszegi székházában.

Dual Transfer projekt a szakképzés fejlesztéséért a határ két oldalán

A diákok többféle, szakmákat népszerűsítő rendezvényeken vehettek részt

A Dual Transfer projekt kiemelt célja volt, hogy a fiatalok jobb foglalkoztathatóságát növelve, hozzájáruljon a határ menti régiók sikeresebb gazdasági fejlődéséhez. A projektpartnerek ezt megelőzően is már dolgoztak ezen a Right Profession és a Right Profession II projektek megvalósítása során. Erről Robert Grah, a Muraszombati Gazdasági Kamara igazgatója beszélt. Mint mondta, ennek folytatásaként indították el 2019 őszén a 341 ezer eurós értékű, most záruló projektet. A határ két oldalán levő térségben tapasztalható szakképzési és munkaerőpiaci kihívásokra a partnerség közösen keresett megoldást, jó gyakorlatokat cseréltek a gyakornoki képzési rendszert illetően, megismerték és tanulmányozták a magyar és a szlovén szakképzési rendszer felépítését. A projekt kiváló alkalom volt arra is, hogy elmélyítsék kapcsolataikat a Zala, illetve a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával.

A Dual Transfer projektben 44 általános és középiskola, 178 kis- és középvállalkozás, 3 állami szervezet, 33 helyi közigazgatási intézmény vett részt. Több mint 1500 fiatal tett gyárlátogatást 38 cégnél, 110 vállalkozás az iskolákat kereste fel 6290 fiatalnak bemutatkozva. A kisinas táborok és a duális képzés modellezése tevékenységek során több mint 900 tanuló szerzett személyes tapasztalatot többféle szakmáról. Minderről 550 ezer fő tájékozódhatott a médiumokon keresztül.

A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt feladata a szakképzés, emelte ki Szombath Valéria gazdaságfejlesztési vezető. Mint fogalmazott, a Dual Transfer projektet azért gondolták ki, hogy népszerűsítsék a szakmákat a diákok körében a határ két oldalán, és ösztönözzék őket arra, hogy szakmákat válasszanak. Ebben szerepet játszott az is, hogy Szlovéniával régóta szoros kapcsolatban állnak. A közös múltból eredendően is hasonlóak a problémáik a szakképzést illetően. A duális magyar szakképzést követendő példának tekintették a szlovén partnerek, amely náluk másképp zajlik. A kamarák szerepe is csekély, központi kamarájuknak ugyan van feladata a pályaorientációban, de a területi kamaráknak tulajdonképpen nincs beleszólása a szakképzésbe.

Verica Banfi, a Muraszombati Területi Kézműves Kamara alelnöke, Balogh Károly Zsolt, a Vas Megyei Kereskedelmi és Ipakamara főtitkára,
Vizlendvai Lészló és Robert Grah írták alá a megállapodást

A projektben nagy hangsúlyt fektettek arra, hogyan tudják a szlovén és a magyar szakképzést összehangolni, és miben tudnak egymásnak segíteni, mondta Vizlendvai László, a Zala Megyei Szakképzési Centrum főigazgatója. Ezt a pandémia idején online konferenciák szolgálták, de közös tanulmányutakon is részt vettek, többek között felkeresve egymás szakképző intézményeit. Úgy vélekedett, a magyar szakképzési rendszer jóval előbbre tart, mint a szlovén. A tapasztalatszerzés érdekében az osztrák gazdasági kamara működését is vizsgálták. Tanulságként vonták le, hogy Ausztriában sokkal erőteljesebb a kamarák szerepe és érdekérvényesítése a szakképzésben, mint Szlovéniában, illetve Magyarországon. Mindemellett a magyar kamarák jóval nagyobb hatás- és feladatkörrel rendelkeznek a képzési rendszerben, mint a szlovének.

A Dual Transfer projekt az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014–2020 keretében valósult meg. A projektpartnerek további együttműködésről döntöttek, amelyről megállapodást írtak alá az augusztus 23-i zárókonferencián.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK