2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Mechatronikai mérnök kerestetik

2018. január 12. péntek, 18:44
Szerző és fotó: Antal Lívia
Pályaorientációs nyílt napot tartott a Pannon Egyetem Mérnöki Karának zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézete, melyen az érdeklődő középiskolások megismerkedhettek az egyetem által kínált továbbtanulási lehetőségekkel, valamint a gyakorlatot biztosító partnercégekkel.

Németh Sándor, a mérnöki kar oktatási dékánhelyettese köszöntőjében Keszthelyen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen indított képzésekről beszélt, kiemelve a zalaegerszegi mechatronikai mérnökképzést, amit alapszakon nappali és levelező formában is elérhető. Jelenleg 120-an tanulnak ezen a szakon, köztük az a 38 fő, akiket tavaly vettek fel elsőévesként. Mint mondta, idén is 38 fő felvételével számolnak, de készen állnak arra is, hogy mindazon diákokat felvegyék, akik elérik az ehhez szükséges pontszámot. A zalaegerszegi kampuszon az élethosszig tartó tanulási programjukhoz kapcsolódóan szakmérnöki képzéseket is indítanak a már végzett szakemberek számára. Az oktatási dékánhelyettes kiemelte, hogy a Pannon Egyetem mérnöki karán végzett szakembereket az ipar is várja. A duális képzés célja éppen ezért az, hogy a hallgatók felsőfokú tanulmányi idejük alatt vállalati tapasztalatokat szerezzenek.   

Vadvári Tibor alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a felsőfokú mérnökképzést a vállalatok igényeire reagálva indították el Zalaegerszegen. A város kedvező foglalkoztatási helyzete kapcsán beszélt a munkaerőhiányról is, ami miatt az önkormányzat egyre erőteljesebb szerepet kíván vállalni a közép- és felsőfokú szakemberképzésben. Középfokon az országban ennek egyedülálló példája a Duális Képzőközpont, mely a szakgimnáziumi képzéshez biztosít gyakorlati képzést. Működtetésében a vállalatok mellett a város is kiveszi részét, sőt egy új korszerű tanműhelyt kíván felépíteni. Az önkormányzat minden évben közel 100 millió forinttal támogatja a helyi felsőoktatási intézményeket, emellett alanyi jogon járó illetve tanulmányi eredményhez kötődő ösztöndíjrendszerrel a hallgatókat. A műszaki képzésben tanuló zalaegerszegi lakhellyel rendelkező hallgatók alanyi jogon havi 15 ezer forintba részesülnek az első félévtől, említette meg példaként.

Az alpolgármester biztatta a jelenlévő diákokat, hogy a zalaegerszegi műszaki képzést válasszák annak magas színvonala miatt. A helyi vállalatok folyamatos mérnökigénye tekintetében az elhelyezkedés sem lehet kérdés. Ennek kapcsán szóba hozta a járműipari tesztpályát, ahol önvezető és elektromos autókat tesztelnek majd. Az itt folyó munkához az egyetem is csatlakozhat kutatás-fejlesztési tevékenysége révén.

A Pannon Egyetem mechatronikai mérnökképzése iránt több száz középiskolás érdeklődött. Alsónemesapátiban élő Pintér Milán műszaki informatikai szakon tanul a zalaegerszegi Széchenyi István Szakgimnáziumban. A végzős diák érdeklődésünkre elmondta, azért jött el a nyílt napra, mert érdekli a gépészet és a mechanika, ami továbbtanulási szándékaiban is szerepet játszik.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK