Vezető hírek
Átszervezik a művészeti alapképzést?
„Tiszta profilú” intézmény kialakítása a cél
Mivel rengeteg szülő, egykori adys diák, jelenlegi és volt pedagógus, művésztanár reagált aggódva a megjelenő hírekre – melyek szerint egy intézménybe-, vagy igazgatóság alá vonnák a művészeti alapképzést nyújtó intézményeket, s ezzel megszűnhet az Ady, mint művészeti iskola – megkerestük a Zalaegerszegi Tankerületi Központ vezetőjét, Kajári Attilát. Az igazgató írásban válaszolt lapunk kérdéseire. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy mik a pontos elképzelések, hány intézményre vonatkozna a tankerületben az átszervezés és milyen következményei lennének az egyes iskolákra, vagy képzési típusokra nézve? Illetve mennyiben módosulna a tanárok státusza, óraszáma, és nem utolsó sorban hogyan érintené mindez a diákokat?
Az igazgató válaszát az alábbiakban közöljük:
A Zalaegerszegi Tankerületi Központ illetékességi területén egy „tiszta profilú” művészeti intézmény kialakítása a cél. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi helyzet alapján a zalaegerszegi járás esetében három, a zalaszentgróti járásban kettő, míg a lenti járás vonatkozásában egy különálló intézményből valósulna meg a fenti koncepció.
Arra törekszünk, hogy járásonként minél több telephelyet alakítsunk ki az elhelyezkedés, illetve a költségek figyelembe vételével. Ez a konstrukció álláshelyek, intézmények megszűnését nem vonja maga után. Egyelőre még csak átszervezési tervezetről van szó. A döntésre jogosultak körében a véleményezési eljárás jelenleg is zajlik. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyárra hozza meg döntését az ügyben.
Az átszervezés a pedagógusokra és a diákokra nézve csak előnyökkel járna, az eddigi munkarendben változás nem történne. A pedagógusok ugyanabban az intézményben, ugyanazon óraszámmal tanítanának. Azokban az intézményekben, ahol az alapdokumentumban nem szerepelt a művészeti oktatás, plusz órákat is eredményezhet, a jelentkezéstől függően. Az átszervezés előnyére válik az intézménynek oly módon, hogy az eddig művészeti képzéssel nem rendelkező iskolák alapdokumentumába is megjelennének a tanszakok, így az adott intézmény kínálata, művészeti képzési repertoárja bővülhet. Célunk egy magas szakmai alapokon nyugvó művészeti képzés kialakítása, ahol a gyermekek a saját intézményükben tanulhatják az általuk választott művészeti tárgyat. A képzések a következő tanévben továbbra is az eddig megszokott módon, és megszokott szakmai tartalommal indulnak és folytatódnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképei -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekElőadás-sorozat az immunrendszer erősítéséről