Vezető hírek
Tízéves a Tűtáncoltatók Foltműhely
Születésnap kiállítással, regionális találkozóval
Takács Zoltánné Éva, a csoport vezetője számolt be a szakkör 10 éves munkájáról. Elmondta, egy kezdő tanfolyamon ismerkedett össze a leendő tagság. Ő akkor éppen GYES-en volt, de a műhely többségét nyugdíjasok teszik ki. Nyolc évig az Izsák-iskola volt a szakkör találkozóhelye, de aztán a kedvezőbb nyitvatartás miatt beköltöztek a Göcseji Tudásközpontba. Ebben az intézményben a mostani az első kiállításuk, Csácsban már többször megmutatták tudásukat a nyilvánosságnak és még visszajárnak időnként és hozzájárulnak az ünnepi dekorációkhoz kézműves munkáikkal.
- Gyerekkorom óta érdekelnek a kézimunkák, kötés, horgolás, hímzés. De amikor megláttam a foltvarrást, egyből nagyon megtetszett és ez lett a kedvenc. Leginkább az a szabadság tetszik benne, hogy nem kötött sem a minta sem a szín.
- Drága hobbi ez?
- Minden hobbi sokba kerül. Eredetileg a még felhasználható foltokból készültek a munkák. Mára ez megváltozott és külön anyagokat lehet beszerezni ehhez a technikához, ami nem olcsó. De olyan sok munkával készül el egy-egy terítő, ágytakaró, falikép, táska vagy gyerekjáték, hogy nem érdemes nem tartós anyagot választani hozzá. Eleinte éppen az anyabeszerzés volt a fő nehézség. Most már könnyebben elérhető ez is és az ilyen régiós vagy országos találkozókhoz mindig kapcsolódik anyagvásár is. A rendezvényt a kiállításmegnyitó és vásár mellett kiegészítjük egyéb kézműves technikákkal való ismerkedéssel, most éppen nemezeléssel. batikolással.
- A sok munkát igénylő foltvarrást el lehet rontani?
- Lehet rossz a színválasztás, színkombináció, pontosan kell kiszabni a mintákat, pontosan tűzni, összeilleszteni, varrni. Alaposság és pontosság kell hozzá.
- Mekkora most a csoport létszáma, és mik a következő időszak tervei?
- 18 fővel indultunk, mára sajnos lecsökkent 11-re ez a szám. Kéthetente szerdánként találkozunk a tudásközpontban. A kiállítás egyik érdekessége, hogy mindenki megalkotta foltvarrással a saját „arcképét”. Ez nem a pontos arcvonásokat jelenti, inkább a saját világról, stílusról ad egy tükörképet. A közös alkotás mellett mi is megyünk az évenkénti régiós találkozóra, aminek mindig más a helyszíne, vagy workshopokra, országos rendezvényekre, mert mindig lehet újat tanulni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben