Vezető hírek
Téltemetés Gébárton
Farsangi Nyitott Műhely
A mohácsi búsójárás jellegzetes maszkja volt a kiemelt témája az idei farsangi műhelynek. Az elmúlt öt évben többször is érintették a búsójárást más-más aspektusból ezen alkalomkor, mondta Prokné Tirner Gyöngyi, a kézművesház vezetője. A változatosságra, örökös megújulásra törekvő nyitott műhely rendezvény immár nagykorú, 2004 óta hagyomány Zalaegerszegen. A főként családosokat megcélzó programokon már felnőtt egy generáció, akik saját gyermekükkel térnek ide vissza. Illetve újabban a nyugdíjas korosztály is egyre nagyobb érdeklődést mutat ezen lehetőségek iránt, amit a szervezők szintén örömmel vesznek.
Visszakanyarodva a mostani kínálathoz: Harmath Zoltán népi iparművész vezetésével fából lehetett búsó maszkot faragni. De papírból is készíthető volt ilyen álarc, illetve újdonságként Simonné Dávid Anita, a ház népijátszóház-vezető tanfolyamának végzettje, búsó ujjbábokkal debütált a rendezvényen. Aki a búsó maszkot hűtómágnes formájában kívánta hazavinni, arra is volt mód, Csuti Tibor fazekas népi iparművész útmutatásai alapján. Nem maradt el a búsójáráskor használt kellékek, kereplők, buzogánykészítés,- és vásárlás sem. Rózsa,- és forgácsfánkot lehetett készíteni és kóstolni, illetve Berzsán Pálné csipke, és Kocsisné Koszorús Anikó hímző bemutatójára is sort került, kapcsolódva a jurtában lévő időszakos kiállításhoz.
A rendezvényt kiszebáb égetéssel zárták. Itt jelképesen az enyészetbe vetették azokat a dolgokat, melyek végét kívánják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában