Szürettől Márton napig

A Balatoni Múzeum szakembere az ősz igazi kezdetétől, Kisasszony Napjától vette számba a jeles, őszi, népi tradíciókat. Kisboldogasszony ünnepe, Szűz Mária születésének napja, a kedvelt szeptember 8-ai búcsúnap hajnalán illett a napfelkeltét várni. Kiskanizsán Mária tiszteletére bölcsőt készítettek és egyes helyeken ekkor kezdték meg a gabona vetését, vagy a dióverést. Göcsejben úgy tartották, hogy a Máté névünnepéhez kapcsolt héten, a pelvahéten vetett búza pelyvás lesz. Szent Mihály arkangyal ünnepével kezdődött meg a kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig tartott. E nap volt a gazdasági év fordulója, ezután kezdték a kukoricát törni, a legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották haza. E naphoz kötött volt a pásztorok elszámoltatása, szegődtetése.

A szeptember 29-e időjósló nap is volt: „Ha szent Mihály lova deres, behozza a telet!” Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok, vagy a disznók összefeküdtek, akkor hosszú erős telet vártak, ellenkező esetben viszont gyengét. Október 15., Teréz napja szüretkezdő nap volt a Balaton vidékén. A védőszentként tisztelt Vendel napjáról, október 20-áról, a jószágtartó gazdák és pásztorok a Dunántúlon úgy emlékeztek meg, hogy e napon nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották. „Amilyen idő van Orsolya napján, olyan lesz a tél” –tartották több régióban is. A Somló-vidéken hagyományosan e nap volt a szüretkezdés. A szüret, tájegységtől függően Terézia, Orsolya és Simon-Júdás napján (október 28.) is elkezdődhetett.

A Balaton környékén a hegyközségi elöljáróságok határozták meg, mikor kezdődhet a szüretelés. Ennek idején még a törvénykezést is szüneteltették. A szüret, mint viszonossági alapon végzett társasmunka kitűnő alkalmat kínált a mulatozásra is. A szüretet szinte mindenhol bőséges lakomával, eszem-iszommal, dínom-dánommal zárták. A szüreti bálok országosan elterjedtek voltak. A Balaton-felvidéken a két világháború között a szüret is idegenforgalmi látványossággá vált, ami a főidény meghosszabbítását segítette. A felvonulók menete az északi parton a szüret jelképeként még megszentelt, keretre helyezett, fürtökből álló, pereccel, vagy nemzetiszín szalaggal díszített szőlőharangot is vitt. A szüreti felvonulásban gyakran kaptak szerepet farsangi jellegű zsánerfigurák. Kormozás és lisztezés is előfordult.

A Balaton-felvidéki szőlőhegyeken jellegzetes szállítóeszköz volt a kétkerekű szamárfogat. A termést szőlőérés idején kereplővel, vagy más zajcsapással próbálták megvédeni a seregélyektől és az egyéb rontó erőktől. A karóra tűzött lókoponya szemmelverés ellen óvta a szőlőszemeket. A 20. század elejéig a kisparaszti gazdaságokban csöbörbe szedték a szőlőfürtöket, muszoló fával összezúzták, majd estig a kádban állni hagyták. Miután az előlét leeresztették, a törkölyt jól kitiporták, majd nagy regős (gerendás, főfás, bálványos) préssel kipréselték. Az egykarú, emelő elve szerint működő, hatalmas gerendás prések környékünk egyik jellegzetességei voltak. A puttonyba szüretelés, a szőlődaráló, a metszőolló használata a 19. század végétől terjedt el a Balaton környékén.

Mindenszentek napja, a megdicsőült lelkek ünnepe, a göcsejiek ajkán mincién napja a 20. században a halottak napja előestéje, vigíliája lett. A halottak napja alkonyattól alkonyatig tart, ezért már a hónap első napjának estéjén szokás volt felkeresni a sírokat. Halottak hetén a sírokat megtisztították, feldíszítették és gyertyát is gyújtottak. E napon megvendégelték a szegényeket, a koldusokat. Tiltották a holtak nyugalmát megzavaró munkát. Nem mostak az általános dologtiltó napon, mert féltek, hogy a hazajáró halott vízben állna. Göcsejben a család otthonában éjszakára asztalt is terítettek az elhunyt hozzátartozók számára.

A Dunántúlon két fontos kulináris dolog kötődik Mártonhoz: a liba és az újbor. A sokat jótékonykodó 4. századi katonaszent Szombathelyen született, majd Franciaországba, Galliába került, ott lett püspök, Pannóniában is térített, de Itáliában is megfordult. Sok helyen a gazdasági év fontos állomása volt ez a nap. Ekkorra már illett befejezni minden kinti munkát. Ilyentájt hajtották be a jószágot az istállóba, ekkor számoltak el a pásztorok. „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, akkor kemény tél várható” – állították az időjárás jósoló naphoz kapcsoltan. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál”. A „bornak Márton a bírája.” Márton napjára kiforrt az újbor, ekkor már le lehetett zárni a hordókat. A libapecsenyét már újborral öblítették le. A középkorban az ekkor fogyasztott bort gyógyító hatású szentelménynek tartották. Szent Mártont gyakran választották templomok védőszentjéül, így sok helyen volt búcsú és hozzá tartozó bál, mulatság, lakoma, vásár, pinceszer.