Vezető hírek
Márton-napi kavalkád a Göcseji Tudásközpontban
Tollfosztás, újbor és libazúza-pörkölt
Az egykor szokásos tollfosztókra emlékeztetett bemutatójával az andráshidai Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület. A csoporthoz kis időre csatlakozott Vigh László országgyűlési képviselő is, aki egyébként Böjte Sándor Zsolt településrészi képviselővel együtt nyitotta meg hivatalosan az egész délelőttöt betöltő rendezvényt.
Németh Zsolt a tökmagsajtólás fortélyait mutatta be
Sümeginé Horváth Anita, a ház igazgatója elmondta, termelőiken keresztül sikerült elérni libatartó gazdákat, és így a tollat is, mert a libák, kacsák jelenléte ma már a falusi portákon is ritkaságnak számít. Ahogy a tollból készült ágynemű is egyre kevésbé jellemző, a tollfosztók vidámsága azonban megért egy bemutatót.
Újbor-kóstolás a tudásközpontban
Márton-nap az újbor ünnepe is, ezért az Andráshidai Borbarát Kör tagjai kóstolni valót is hoztak magukkal. Szintén kóstolót kínált Németh Zsolt őstermelő, akit bár inkább méhészként ismerünk, de tökmagsajtolásból is tudott bemutatót tartani. A hozzávaló eszköz az intézmény nemrég nyílt konyhájának a tartozéka, a kipréselt lé pedig jól passzolt a néhány hete szintén egy rendezvényen savanyított káposztához. A gazdagság zálogaként hirdetett liba ételt pedig ezúttal libazúza-pörkölt jelentette, a házban dolgozó szakemberek főztjeként.
A Göcseji Kézműves Egyesület tagjainak közreműködésével agyagból és textilből lehetett libákat készíteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére -
rovatunk hírei
Felhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőt