Vezető hírek
Héttorony fesztivál Zalaegerszegen is
A Héttorony legenda, mint kincsőrző szimbolika van jelen a magyar kultúrtörténetben. Ezért választották a szervezők ezt a jelképet a Kárpát-medencei népi műveltséget, valamint Makovecz Imre építészeti munkásságát és szellemi hagyatékát őrző, továbbvivő eseménysorozatnak.
Lajkó Félix is fellépett
Zalaegerszegen a házigazda szerepet Fülöp Tibor építész látta el. Ő ismertette a fesztivál lényegét, és beszélt a Makovecz Emlékközpontról, melyet néhány hét múlva adnak át Budapesten.
Balaicz Zoltán polgármester bejelentette, újabb állami támogatásnak köszönhetően 100 millió forint áll rendelkezésre a Gébárti-tó partjára megálmodott Boldogasszony kápolna (Makovecz Imre utolsó terve) létrehozására. Így jó eséllyel 2018-ban felépülhet a szakrális építmény, mely folyamat elindítása civil elképzelésnek köszönhető. Ezért egyúttal nyilvános köszönetet mondott az ügy „élharcosának” Buksa Ildikó Katalinnak, a kezdeményező alapítvány vezetőjének.
Fekete György mondott köszöntőt
Az esten köszöntőt mondott Fekete György, a Makovecz Imre által alapított Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. Többek között Makovecz tevékenységét a csodák sorozataként jellemezte, mind építészetét, mind szellemi örökét tekintve. Ez utóbbiból kapott ízelítőt a szép számú közönség, amikor is Hüse Csaba, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze olvasott fel naplórészleteket Makovecz Imre naplójából. Az előadás anyagát kiállítás is illusztrálta. A program zárásaként pedig Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és zeneszerző adott koncertet a Lajkó Félix Trióval.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben