Vezető hírek
Fafaragó kiállítás és konferencia
A mai lakáskultúrának is részei lehetnek
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesültek Szövetsége (NESZ) és a NESZ faműves szakbizottsága hirdette meg a pályázatot. Ennek témája olyan használati- vagy lakberendezési tárgy, mely a fa mellett legalább még egy természetes anyag kombinálásával készült. Mindehhez a szokásoknak megfelelően konferenciát kapcsoltak, mely ezúttal az ácsolt technikára és annak alkalmazására koncentrált.
- Igényes, szép munkák születtek, melyek a mai lakáskultúrának is részei lehetnek. A magas szintű technikai kivitelezés és a hagyományos vonalvezetés egyaránt jellemző az alkotásokra, melyek letisztult formában teljesen a mai kor igényeihez idomultak – summázta Széll János etnográfus, a NESZ faműves szakbizottságának és a jelen pályázat zsűriének elnöke. Az ő tiszte volt dr. Vadvári Tibor alpolgármester mellett a kiállítás megnyitása. A konferencián pedig a Kárpát-medencei ácsmesterségről tartott előadást.
- Mennyire egyedi ez a pályázati téma?
- Nem volt még ilyen jellegű kiírás, amikor kombinálni kellett a fát valamilyen más természetes anyaggal. Érdekes alkotások születtek például a fa és kerámia, fa és tűzzománc, fa és kender, gyékény, fa és hasított vessző, fa és fém, fa és szőttes együttes felhasználásával.
- Ezek a modern alkotások mennyire időtállóak?
- Tartósak, hosszú használatra alkalmasak. Emellett különlegesek, igényes megmunkálás jellemző a legapróbb részletekig, a nem látható helyeken is. Kontraszt bútornak jól használhatók ezek a munkák, ahol a fa természetes szépsége mutatkozik meg mondjuk a lapszabászattal szemben.
- Minden pályaművet kiállítottak?
- Csak a legjobbakat, arra érdemeseket. Szigorúság és következetesség jellemezte a zsűrit. Az értékelésben figyelembe vettük az alapanyagokat, a szerkezetet és az innovációt. Végül három innovációs díjat adtunk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben