Vezető hírek
A népművészeten nőttem fel
Beszélgetés Kiss-Molnár Istvánnal a kézműves ház új vezetőjével
- Flaisz Gergő igazgató kért fel a posztra, amikor Prokné Tirner Gyöngyi, az elődöm nyugdíjba vonult. Bár édesapám révén a népművészeten nőttem fel, mégis gondolkodási időt kértem. Mert nekem a néptáncban, népzenében van gyakorlatom, a tárgyalkotó népművészetben nincs. De aztán mondták, hogy nem is azzal kell foglalkoznom, hanem egy közművelődési intézmény életének a szervezésével. A szervezés pedig szintén nem újdonság nekem, így igent mondtam, bele mertem vágni.
- Négy hónap után ez jó döntésnek látszik?
- Nagyon jól érzem magam. Nem volt ennél jobb érzés dolgozni sehol. Minden nap ezer impulzus ér. Szervezek, sok új ismerettel gazdagodom. Gyöngyi és Pozvai Andi nagyon sokat segítenek, jó kollégák, nagy odaadással, precizitással. Gébártnak is van egy hangulata. Valamint a házban működő Zala Megyei Népművészeti Egyesülettel is nagyon jó a kapcsolat. Így vettem át a házat és ők is sokat segítenek.
- A szervezési múltadról mesélnél kicsit?
- A néptánctanításhoz kapcsolódóan 20 éve jelen vagyok kisebb-nagyobb rendezvényeken. A Göcseji Hacacáré, a Zala Vármegyei Népi Gyermekjáték Fesztivál és az Ízes-Göcsej az én ötletem alapján, saját szervezésben és civil szervezetek segítségével valósult meg. Mindennek az elődje a Zalaapáti Folklór Fesztivál volt, melyet Zalaapátiban szerveztünk. Ekkor jöttem rá, ha egy csapat szereti a néptáncot és fontos számára a régi életmód megőrzése, akkor bárhol lehet jól sikerült programot szervezni.
- A néptánc oktatására marad idő?
- Fel kellet adni a gyerekek oktatását, a Körtánc AMI-t. Ezt sajnálom, de négy településen még vannak csoportjaim.
- Végül is mi az eredeti szakmád?
- Könyvtáros. De ebben egy percet sem dolgoztam. Polgári szolgálatot választottam a katonaság helyett és így kerültem a Zalai Táncegyütteshez, ahol néptáncosként „nőttem fel”. Aztán ott is ragadtam. Majd elvégeztem a néptáncpedagógus szakot és a hagyományismeret oktatóit. Ez amolyan gyorstalpaló néprajzos szak – mondja Kiss-Molnár István, aki a közelmúltban készítette el a Zalavölgye Digitális Értéktárat, 14 település felkutatásával.
- Első programok, saját ötletek?
- Az első saját rendezésű kiállítás édesapám, Kiss István György gyűjteményéből válogatott, melyhez egy emlékesetet is kapcsoltunk. Amire nagyon büszke vagyok, hogy az elmúlt néhány hónap alatt a kovács stúdiót sikerült felfejleszteni. 3-4 tanonc helyett ma 12 tanuló van, Horváth Márk vezetésével. A debreceniekkel már cserediák kapcsolat is szóba került. Csodát tettünk ezzel a szakmával, rengetegen szeretnének belekóstolni.
- Tervek?
- A meglévő, jól működő programokat tovább viszem. Pozvai Andival közösen gondolkodunk új dolgokon. A 20 éves Nyitott Műhelygalériák Napja megújulást érdemel. Komplex néptáncos továbbképzést is tervezek. Zalában és a környéken nincs nagyon ilyen lehetőség. Tájegységekhez kapcsolódnának ezek a komplex, 2-3 alkalmas programok. Aztán jó lenne májusfa kitáncolást tartani. Az állítást a fafaragókkal megoldanánk. A kitáncolást és az ahhoz kötődő programot pedig néptánccal, a néptánc együttesek összefogásával, népművészekkel, mesterség bemutatókkal, népi játszóházzal együtt tervezem. A jól bejáratott, gyerekeket megcélzó kézműveskedést szeretnénk a felnőtt korosztályra is kiterjeszteni. Aztán nyáron jöhetnek a táborok és a művésztelepet is jó lenne újraéleszteni.
- Sok a jó program, de továbbra is nehéz a helyszín megközelítése.
- Igen, a tömegközlekedés továbbra is pengeél. Ami sajnálatos, mert így rossz idő esetén biztosan kevesebb a látogatónk. Pedig minőségi, akár egyedi programokkal készülünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában