Vezető hírek
Lokálpatrióta-díj és vásári hangulat
Egerszeg Búcsú a skanzenben
Az egész napos programsorozatot a hagyományokhoz híven a skanzenben rendezték meg július 25-én, ahol igazi vásári forgatag és különféle kulturális programok várták az érdeklődőket. A rendezvényt a város védőszentjének, Mária Magdolnának tiszteletére szervezik meg évente. Az eseménysor része a díjátadás is. Ezzel kapcsolatban dr. Kocsis Gyula, az EZE elnöke elmondta: a jelölésekre mindig a lakosság, s a tagság javaslatai alapján kerül sor.
Wettstein Tamás, dr. Kovács Mónika és dr. Gyimesi Endre
Idén Lokálpatrióta-díjban dr. Gyimesi Endre történész, a város egykori polgármestere, Zalaegerszeg díszpolgára részesült, aki számos civil szervezet munkájában vesz részt manapság is. Az elismerést most a kulturális területen vállalt évtizedes tevékenységéért, például a helytörténeti kutatói és publicisztikai munkásságáért vehette át. Az eseményen Lokálpatrióta Emlékplakettben részesült dr. Kovács Mónika, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház I-es Belgyógyászat és Infektológia osztályvezető főorvosa, a koronavírus járvány miatt létrehozott Covid-osztály vezetője, aki áldozatos és lelkiismeretes szakmai munkájáért, a járvány elleni védekezésben nyújtott kiemelkedő tevékenységéért kapta az elismerést.
Szintén emlékplakettet vehetett át Wettstein Tamás, a ZAZEE Kulturális Egyesület elnöke, aki a művészeti és a könnyűzenei életben vállalt szerepéért, kreativitásáért, a fiatal tehetségek felkarolásáért, valamint önzetlen szervezői és kiadói munkájáért vehette át a díjat.
Az elismeréseket Gecse Péter alpolgármester jelenlétében dr. Kocsis Gyula és Iványi Ildikó adták át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban