Vezető hírek
Kisfilmmel, fotó- és kézimunka-kiállítással
Bemutatkozott Nagypáli, a csodafalu a könyvtárban
Vigh László, Köcse Tibor, Huber Imre, Gyarmati Tiborné és Kulcsár-Papp Ráchel
A városi bibliotéka minden évben két kiállítást szervez, egyik alkalommal egy alkotó műveinek, másik alkalommal egy település értékeinek és hagyományainak bemutatására biztosít lehetőséget. Ezúttal Nagypálinak, amit csodafalunak emlegetnek. A vármegyeszékhely közeli település látványos fejlődése mellett hazai és nemzetközi szinten egyaránt komoly rangot vívott ki magának a megújuló energiák alkalmazása terén, mondta Csaplár-Nagy Franciska, a tagkönyvtár vezetője.
Mindez kiderült a folytatásban levetített kisfilmből. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a látottak alapján azt mondta, az elmúlt évtizedekben fejlődésnek induló falvak között Nagypáli egy gyöngyszem, és különleges azért, mert nem a megszokott utat választotta. A település ugyanis rácáfolt arra, ahol kevés a lehetőség, de van akarat és kiváló ötletek, sok mindent meg lehet tenni. Nemcsak jelentősen megnövekedett a lélekszáma, de amit elért a falu javát szolgáló ökoszisztéma kiépítésével, az pedig egyenesen párját ritkító.
Az 1997-ben elindított Zöld út falufejlesztési program fő célja az volt, hogy európai színvonalú településsé fejlődjön Nagypáli, de közben őrizze meg a magyar falvakra jellemző hagyományokat. A stratégia megvalósításának egyik látványos eleme a kiépített amerikai stílusú lakópark, amellyel gyarapodott lakossága. A település fenntarthatóságát és önállóságát, és egyben a környezetvédelmet is szolgálták a megújuló energiaforrások, az energiaültetvények, az agrárenergetika, az ökogazdálkodás, az elektromobilitás, továbbá az idegenforgalom és a helyi termék előállítása terén megvalósított beruházások, amelyekkel hazai és nemzetközi szinten nagy érdeklődést váltott ki, és számos elismerést kapott Nagypáli. A Zöld út program további fejlesztésekkel folytatódik, mondta Köcse Tibor polgármester, aki köszönetét fejezte ki a könyvtárnak a bemutatkozás lehetőségéért.
Gyarmati Tiborné hímzett terítőinek csak a töredékét hozta el a kiállításra, amelyeket többféle motívummal készített, valamelyiket még lány korában. Édesanyjától, miután ő is megtanulta, sajátította el a riselést, a csipkézést, ami igazán egyedivé tesz egy kalocsai terítőt. A középiskola első éveiben határozta el Kulcsár-Papp Ráchel, hogy megtanul horgolni. Nagyon meditatívnak találja, jól ki lehet vele kapcsolni. Plédeket, vállkendőket, kardigánt és sok plüss figurát készít. Édesanyja, Krokker Krisztina ikonokat fest, amelynek több mint kétezer évre visszanyúló, szigorú szabályrendszert követendő technikáját egy francia kolostorban sajátította el. Úgy véli, az ikonfestészet kapocs az ember és Isten között, egyfajta hittétel, spirituális folyamat. A kisfilm mellett Huber Imre kiállított fotói is árulkodnak a településfejlesztés eredményeiről, a falu természeti környezetéről.
A Nagypálit bemutató tárlat június 10-ig látható a József Attila Városi Tagkönyvtárban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben