2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Emléktábla Kapiller Imrének

2024. január 19. péntek, 12:03
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Tavaly lett volna 70 éves, és több mint öt éve nincs már velünk Kapiller Imre, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának Pauler Gyula-díjas, nyugalmazott levéltárosa. Egykori kollégái és barátai az évfordulók kapcsán úgy gondolták, hogy emléktáblát állítanak tiszteletére volt munkahelye folyosóján. A levéltár bejáratánál elhelyezett domborművet Béres János szobrászművész készítette.


     "Imre egy külön intézmény volt"

Az ünnepségen prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója mondott rövid beszédet. Mindkettőjüknek van zalai és zalaegerszegi kötődése, Kapiller Imrét is jól ismerték, aki pályájuk elején sok segítséget nyújtott számukra.

Szabó Csaba, Megyeri Anna, Horváth Zita, Béres János és Balaicz Zoltán

Horváth Zita többek között kiemelte: Imre bizonyára nem szeretné, hogy egy emléktábla készüljön róla, de fontos, hogy az utókor is emlékezzen majd rá. Ezért gondolták azt, hogy a levéltár bejáratához közel, a folyosón állítják fel a reliefet. Kapiller Imre egy külön intézmény volt. Bár nem volt akadémikus, a levéltári forrásokhoz és a kollégákhoz való hozzáállása példaértékű volt. Rengeteg témajavaslattal és anyaggal segítette a kutatókat, diákokat és a munkatársait. Egész életét a kutatásnak és a levéltári munkának szentelte. 

A levéltári illat a folyosón semmit nem változott az elmúlt évtizedekben – osztotta meg személyes emlékeit Szabó Csaba az ünnepségen. Mint mesélte, ő először 14 éves korában járt a zalaegerszegi levéltárban és első alkalommal ezzel az illattal, valamint a porral és a nagy szakállt viselő Imrével találkozott. Hirtelen nem is tudta, hogy elfusson, vagy sem. Persze maradt, és életre szóló emlékeket szerzett, illetve motivációt ahhoz, hogy ő is ezt a szakmát válassza. Hozzátette: nem örül, hogy ma itt kell állnunk Imre nélkül. Jobb lett volna megünnepelni a hetvenedik születésnapját, és jobb lett volna, ha még folytatja a kutatásait. A dombormű azonban tökéletesen kifejezi Imre személyiségét, üzenve azt is, hogy ezzel a jellegzetes mosolyával emlékezzünk rá, ha erre járunk.

Az eseményen részt vett többek között Balaicz Zoltán polgármester, valamint Kapiller Imre özvegye, Megyeri Anna nyugalmazott muzeológus. A levéltár nevében dr. Káli Csaba, az MNL Zala Vármegyei Levéltárának igazgatója köszönte meg a kezdeményezést.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK