Vezető hírek
Elismerés a Kvártélyház Nyárnak
Harminc oldalas pályázat, többfordulós szakmai elemzés
Tompa Gábor, a cég ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: mindig fontos számukra, hogy munkájukat – a közönség véleményén túl – valamilyen objektív, szakmai testület is megvizsgálja, ezért pályáztak a díjra. Az ötfordulós projektre egy harmincoldalas pályamunkát kellett benyújtaniuk. A dolgozatot a Kvártélyház Kft. egyik oszlopos tagja, Köves Eszter készítette el, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat. A kollégák büszkék is erre a szép teljesítményre, sőt a zsűri is megdicsérte magát a pályázatot is – fogalmazott Tompa Gábor.
Hozzátette: nemcsak az idei nyári évadot, mint művészeti produkciót értékelték, hanem egy komplex elemzés után kapták meg az elismerést. A nézettségi mutatókat, a gazdasági stabilitást éppúgy vizsgálták, mint azt, hogy milyen a hozzáállásuk a környezetvédelemhez, vagy hogy rendelkeznek-e minden szükséges dokumentummal, tanúsítvánnyal, ami a működésükhöz szükséges. A Kvártélyház Nyár új díjazottként lépett be az Érték és Minőség Nagydíjasok sorába, a minősítést évente lehet meghosszabbítani, újabb pályamunka elkészítésével.
A Kvártélyház Kft. ugyanakkor korábban már az Egerszeg Fesztivállal és a Belvárosi Szürettel elnyerte a minősítés elődjéül szolgáló Magyar Termék Díjat.
Bár a nyári színházi szezon véget ért, a stáb az őszi-téli hónapokban sem pihen. Októberre például egy fényfesztivállal készülnek; a közönség a Kvártélyház belső udvarán és a TV-tornyon láthat majd színes fényjátékot. Hamarosan pedig a próbák is folytatódnak, mert télen lesz előadásuk is. Ennek részleteiről majd később tájékoztatják a közönséget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Göcsej Enduro 2025 - országos motoros bajnokság ZalaegerszegenFidesz-KDNP sajtótájékoztató: Tehermentesíteni a Kossuth utcátIdeiglenes magánparkoló nyílt Zalaegerszegen, az Eötvös utcábanFolytatódik a zalaegerszegi Alsóerdőnél a Déli átkötő út felújításaSzennyvízcsatorna-bélelés a Béke-liget környezetébenSzennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszéken -
rovatunk hírei
Göcsej Enduro 2025 - országos motoros bajnokság ZalaegerszegenFidesz-KDNP sajtótájékoztató: Tehermentesíteni a Kossuth utcátIdeiglenes magánparkoló nyílt Zalaegerszegen, az Eötvös utcábanFolytatódik a zalaegerszegi Alsóerdőnél a Déli átkötő út felújításaSzennyvízcsatorna-bélelés a Béke-liget környezetébenSzennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszéken top 10
Zalaegerszeg alatt forró kincs rejlik – elindultak a geotermikus kutatások!Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitHány köztéri szobor fér el a városban?Díszpinty helyett Csáó BélaÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásGyertyagyújtás a független és pártatlan bíráskodásértAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Módosul a helyi járatú autóbuszok menetrendje ZalaegerszegenQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is