2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Egervári FesztiVÁR

2020. július 04. szombat, 16:15
Szerző és fotó: Antal Lívia
Három hónap alatt 17 előadással várja az érdeklődőket az Egervári FesztiVÁR az egervári várkastélyban. A színházi darabok mellett humorest és könnyűzenei koncertek is színesítik az idei évad kínálatát, hangzott el a nyitónapon tartott sajtótájékoztatón.

Három hónap alatt 17 előadás

Gyerkó Gábor, Székedli Bertold, dr. Vadvári Tibor és Saáry Danny, a várkastélyt üzemeltető cég ügyvezetője

Gyerkó Gábor, Egervár polgármestere elmondta, veszélyhelyzet miatt félő volt, hogy elmarad az Egervári FesztiVÁR idei évadja, mivel nem lehetetett tudni, meddig tartják fenn a korlátozásokat. Mindeközben zajlottak az egyeztetések, hiszen egy ilyen színházi sorozat megszervezése több hetet, hónapot vesz igénybe. Végül egy nagyon széles kínálattal sikerült előállni, ami 17 előadást, rendezvényt tartalmaz július 2-ától szeptember 27-ig. Nemcsak a hétvégéken, hanem idén először a hétköznapokon is. A programmennyiségből kitűnik, hogy ezen a nyáron még inkább kulturális központtá válik a település. Mint mondta, ezúttal is számítanak a zalaegerszegi lakosokra, akik eddig is előszeretettel látogatták a színházi előadásokat. Jó néhány esemény éppen a megyeszékhelyről költözik most ide, mert az épület-felújítások miatt nem tudnak helyet adni azoknak a városban. Jelezte, az őszi hónapok más programokat is ígérnek. Idén 525 éves Egervár temploma, amit az önkormányzat rendezvénysorozattal kíván megünnepelni.

Dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere úgy fogalmazott, a két település együttműködése a várkastély programjai kapcsán arra hivatott, hogy az színesítse a városlakók kulturális és szórakozási lehetőségeit. A veszélyhelyzet elmúlásával ez még inkább fontos, mert az emberek kikapcsolódni és időt szeretnének eltölteni egymással. A Turay Ida Színház előadásaira a Hevesi Sándor Színház jegyirodájában is lehet belépőt venni, amelyek az önkormányzat támogatásával, Egerszeg-kártyás kedvezménnyel vásárolhatók meg.   

Próba kezdődik a színpadon

Székedli Bertold, Zalaegerszegi Gasztrokulturális Egyesület vezetője elmondta, a megyeszékhely és Egervár együttműködése már öt évre nyúlik vissza, ahogy az egyesület megbízása a programok szervezésére. 2014-ben még csak egy hónaposra sikeredett az Egervári FesztiVÁR, ami 2020-ra már három hónapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát. A zalaegerszegi és egervári lakosok kulturális igényeinek kielégítése mellett a régió turisztikai vonzerejének erősítésére is törekednek. Továbbá arra, hogy tartalmas szórakozást nyújtsanak valamennyi korosztály számára.  Színházi darabok, dumaszínházi előadás és könnyűzenei koncertek adják ezt idén. A gyerekekre is gondoltak, szeptember 13-án egész napos programmal várják őket, melynek része a Vuk, a kis róka előadás megtekintése. Az Egervári FesztiVÁR szeptember 27-én az esküvői nyílt nappal zárul.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK