2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Naperőmű létesülhet Söjtörön

2016. augusztus 02. kedd, 18:11
szerző: Antal Lívia
A hivatal, az óvoda és a konyha épületegyüttesének felújítását tervezi Söjtör önkormányzata a jelenlegi uniós időszak lehetőségeivel élve. A településen az elmúlt év decemberében adták a mentőállomást, és most egy újabb jelentős beruházás előkészülete zajlik, ami még egyedivé teszi Deák Ferenc, a „haza bölcsének” szülőfaluját. Minderről Könyves Gábort, a 2016. áprilisi időszaki önkormányzati választáson ismét bizalmat kapott polgármestert kérdeztük.

– A választás eredménye megerősített abban, hogy az itt élők többsége jónak ítélte munkánkat. Ezt jelzi az is, hogy a korábbi testületből két engem támogatott képviselőt szintén újraválasztottak, illetve négyen újként kerültek be, akikkel konstruktív együttműködésében tudunk dolgozni – értékelt a polgármester. – A választás előtt az óvodában tornaszobát alakítottunk ki hatmillió forint saját erőből, azt követően pedig szintén önerőből, 1,8 millió forintból körbekerítettük a temetőt, továbbá növényeket ültettünk a hivatal felöli domboldalba. A közelmúltban újraavattuk az első világháborús emlékművet, melynek rekonstrukciójára 1,9 millió forintos támogatást nyertünk.

Elkötelezetten a település fejlesztésében

– A folytatásban milyen beruházásokat terveznek?

– A hivatal, az óvoda és a konyha épületegyüttesének külső rekonstrukcióját tervezzük. A ‘89-ben létesített épületben az óvodát kivéve komolyabb felújítás nem történt. A beruházást tekintve 50 millió forintos költségvetésben gondolkodunk, melynek forrását a TOP-programba benyújtott pályázatunk segítségével biztosítanánk. Emellett szeretnénk pályázni külterületi utak felújítására, valamint egy földmunkagép beszerzésére. Kispuszta, Barátipuszta és Szénásvölgypuszta révén eléggé kiterjedt külterülettel rendelkezünk.

Ezeken a településrészeken is sokan élnek, fontos számunkra, hogy ők is jó állapotú úttesten tudják megközelíteni ingatlanjaikat. A Sabján család borászattal foglalkozik, poharaztatásra és értékesítésre is van engedélyük. Tavaly újjáalakult kertbarát körünk, mely szintén a helyi szőlő- és bortermelést kívánja ösztönözni, népszerűsíteni. Van egy iker szolgálati lakásunk, melyből gyermek- és ifjúsági szálláshelyet alakítanánk ki szintén pályázati támogatásból. 

– A beruházásokhoz hogyan tudják előteremteni az önerőt? Elégedett-e az önkormányzat gazdálkodásával?

– Önkormányzatunk korábban is jól gazdálkodott, egyedüli hitele a művelődési ház felújítására felvett összeg volt, amit az adósságrendezés során átvállalt az állam. 2014-ben tartalékkal vehettük át az önkormányzat irányítását. Az akkori és a most megválasztott képviselő-testület ugyancsak elkötelezett az ésszerű gazdálkodás fenntartásában. A településen több vállalkozás is működik, sajnos vannak, amelyek időközben tönkrementek, ezért nem lehetünk elégedettek iparűzési adó bevételünk mértékével. Most azonban egy nagyon kedvező változás előtt állunk, mivel egy budapesti cég naperőművet létesítene településünkön. A több száz milliós beruházás ugyan munkahelyteremtéssel nem jár, de elég nagy iparűzési adó bevételt eredményezhet a falunak.

– Hol tart a fejlesztés előkészülete, mennyire bízhatnak megvalósulásában?

– Söjtörre azért esett választásuk, mert az itt lévő villanytelep a betáplálás lehetőségét adja. A kérdésre válaszolva, az e.on már megadta az engedélyt, illetve a beruházó a megvalósíthatósági tanulmányt készíti. A beruházást a helyi településrendezési terv is „támogatja”, sőt mivel a terület önkormányzati tulajdon, tárgyaltunk már megvételéről. A bevételt pályázataink önerejéhez szeretnénk felhasználni.

– Civil szervezeteik milyen szerepet töltenek be a falu életében?

– A közösségi élet és rendezvények szervezése mellett aktívan részt vesznek történelmi hagyományaink, épített értékeink ápolásában, gondozásában, valamint a falu szépítésében. Motoros Baráti Körünk ebben évben emléktúrát szervezett, felkereste azokat az intézményeket, ahol Deák Ferenc tanult, nemcsak Zalában, de Pápán is koszorúztak.

A Deák-ház egész évben várja látogatóit, áprilistól október végéig állandó nyitva tartásban, köztes időszakban pedig telefonon lehet bejelentkezni. Nagyon sok iskoláscsoport érkezik, az ifjúsági szálláshelyet ezért is szeretnénk kialakítani. Október 17-én a falunk közössége minden évben megemlékezik a „haza bölcse” születésének évfordulójáról. A Söjtör Népdalkört májusban az abasári katonadal fesztiválon kiemelt elismeréssel jutalmazta a zsűri. Az idei évtől már vannak férfitagjai is, és az utánpótlás is biztosított. A népdalkör népszerű, sokfelé hívják az országban is.

Polgárőrségünk szorosan együttműködik a gellénházi rendőrőrssel, a faluban nagyon jó a közbiztonság. Tagjai felvállalták a Deák-kút környékének karbantartását, lépcsőfeljárót, kútkávát építettek, padokat helyeztek ki. A közelmúltban salföldi kőből támfalat építettek és a kút melletti forrás kivezetését is megoldották mederlapokkal. Sokfelé hívják őket is megyei rendezvények biztosítási feladatainak ellátására. Tűzoltó egyesületünk a júniusi kismotorfecskendő-szerelési bajnokságon tisztességgel helytállt Balatongyörökön. Idén tervezik a kiállított régi tűzoltó autó felújítását, valamint a tűzoltó szertárban egy vizesblokk kialakítását. Sportegyesületünk a megyei III-ban játszik, lehetőségeikhez mérten mindent megtéve.

A Hosszú élet titka egyesületünket nyugdíjas pedagógusok vezetik. Idén először szerveznek festőtábort gyerekeknek, majd szeptember elején képzőművészeti tábort Kárpát-medencei településekről érkező felnőtt alkotóknak. Söjtör életében jelentős mérföldkő, hogy mentőállomás létesülhetett, amit 2015 decemberében avattunk fel, és amely 19 környékbeli település lakosságának ellátását biztosítja. Egymást támogatva önkormányzatunk vállalta a zöldfelületek gondozását, „cserébe” a mentőállomás munkatársai nyílt napra várják az óvodásokat és iskolásokat szeptember elején – zárta gondolatait Könyves Gábor polgármester.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK