Vezető hírek
Hősökre emlékeztek Letenyén
Az emlékmű létesítésének gondolata már az első világháború után négy évvel felmerült, idézte fel a történetet Pusztai Ferenc, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Letenyei Szervezetének elnökhelyettese. A pontos dátum szerint az 1922. szeptember 15-i testületi ülésen döntöttek erről, a megvalósulására azonban öt évet kellett várni. Avatását először 1927. október 9-re tűzték ki, amelyből végül is november 16-a lett mert Pozsogár Rezső helyi országgyűlési képviselő ragaszkodott Klebesberg Kuno kultuszminiszter jelenlétéhez. Pehm József zalaegerszegi apátplébános, a későbbi Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek celebrálta a misét a Szent háromság templomban. Az emlékmű megáldása után az anyákhoz szólva azt mondta, „a hősöket sokszor emlegessétek, gyermekeiteket pedig a hősök szellemében neveljétek”. Gyömörey György megyei főispán is szólt Letenye népéhez: „Ti megmutattátok most, hogy megértitek a magyar múltat és szeretitek azokat a férfiakat, akik meghaltak a hazáért”.
Közben a kultuszminiszter intésére lehullott a lepel a Pro Patria 1914–18 feliratú emlékműről, mely Füredi Richárd és Árvay József munkája, és amely három falu (Béc, Egyeduta, Letenye) 139 hősének nevét hirdeti. Dr. Czigány János főszolgabíró kezdeményezésére létesített emlékmű bizonyítja, hogy ég az irántuk érzett szeretet és kegyelet lángja a letenyeiek szívében; erről Pozsogár Rezső beszélt az avatáson. A talpazatán álló magyar katona a trianoni határon is túl szimbolizálja azt, amit minden magyar érez szétszakított országa miatt.
Kilencvenegy évvel később, május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napján, immár egy megújított I. világháborús emlékmű előtt tisztelegtek azok előtt, akik életüket áldozták a hazáért. Önfeláldozásuk nélkül talán Magyarország sem létezne, fogalmazott Farkas Szilárd polgármester beszédében, ezért fontos, hogy időről időre felelevenítsük nagyszerűségüket, hősiességüket és kitartásukat.
A polgármester a továbbiakban elmondta, hogy a város képviselő-testülete 2017-ben határozott arról, hogy a felújítás érdekében pályázatot nyújt be a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz. Az emlékmű (melynek szobra mészkőből, míg talapzata betonmagra öntött műkőburkolattal készült) ugyanis az elmúlt években az anyagiak szűkössége miatt jelentős állagromlást szenvedett el, a mintegy tizenöt évvel ezelőtti felújítása csak a csiszolásra terjedt ki. A közalapítványtól elnyert közel kétmillió forintos támogatásból most teljesen helyreállították az emlékművet, melyen az időközben elkopott neveket is „újraírták.”
A rekonstrukció lehetővé tette, hogy az első világháborúban elesett, hősi halált halt magyar katonákra méltó módon emlékezzenek meg a jelenben és a jövőben. A felújított emlékmű hozzájárul a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és helyi összetartozás, identitás erősítéséhez, hangsúlyozta Farkas Szilárd polgármester.
Ezt követően Simon Márta, az Andrássy-iskola történelem szakos tanár emlékezett a hősökre. Az ünnepi rendezvény Letenye önkormányzata és a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Szövetsége letenyei szervezete rendezésében valósult meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában