Vezető hírek
Fürdő, élménypark, kastélymúzeum kooperál
Példaértékű összefogás a Balaton és térsége turizmusáért
Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója kiemelte: a Balaton nyugati régiójának három, fontos, egymásnak konkurenciát nem jelentő, turisztikai attrakciót kínáló szereplője kötött a szinergián alapuló megállapodást. A kooperáció még jobb minőségű, még hatékonyabb időtöltés lehetőségét kínálja a pihenni vágyó turistáknak. Az ország leglátogatottabb kastélyába tavaly 230 ezren látogattak és a látogatószám emelkedése mögött a folyamatos attrakciófejlesztés és a múzeumi terek modernizációja áll.
Szabadics Zoltán, a Zobori Élménypark tulajdonosa arról beszélt, hogy a három tulajdonos megértette az idők szavát, a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, a turisztikai szakma ajánlásait, a kormány céljait. Egy családban, egy barátságban, egy kapcsolatban, de az üzletben és az idegenforgalomban is lényeges az összefogás, az egyéni érdekek háttérbe helyezése. A partnerek a jótékonyság terén eddig is bizonyítottak. Most hazánk legfontosabb turisztikai régiójának további felvirágoztatása, a régiónak, a megyének, az országnak való példaadás és az élményadás a cél a vendégek számára.
Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója arra világított rá, hogy tavaly Zalakaros lett a belföldi vendégek körében a legnépszerűbb üdülőhely, a fürdő pedig második lett az „Év Fürdője” közönségszavazáson. A stratégiai tervben kiemelt jelentőséggel bír az együttgondolkodás, a szakmai együttműködések kiszélesítése, a szakmai szervezetekkel való összefogás. Jelezte: a szakterületén kiválóan teljesítő, különböző profilú partnerek megállapodását már megelőzte egy harmonikus munkakapcsolat. A kooperáció révén nemcsak a balatoni, de a minőségi ország marketing is új lendülettel fejlődhet tovább.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában