Vezető hírek
Fákat döntött ki, tetőket rongált
Az orkán erejű szél miatt címről címre haladtak a tűzoltók
A vihar ledöntötte egy Göcseji úti társasház három kéményét Zalaegerszegen (Fotó: Gömbös Norbert tűzoltó százados)
Kósi Zsolt tűzoltó hadnagy, a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője foglalta össze a hétvégi eseményeket. Mint mondta, a hivatásos valamint az önkéntes tűzoltók közel kétszáz helyszínen számoltak fel káreseményt Zalában. A legtöbb feladatot – mintegy 180 esetben – szombaton adta a vihar az egységeknek, akiket jellemzően kidőlt fákhoz, leszakadt vezetékekhez és megrongálódott épületekhez riasztottak. Aznap 69 hivatásos tűzoltó 20 járművel, 8 önkéntes tűzoltó egyesület 8 járművel és 37 fővel, továbbá 4 mentőcsoport 5 technikai eszközzel és 20 fővel dolgozott. Gyakorlatilag címről címre haladtak a viharos szél okozta károk felszámolása során. A legtöbb beavatkozás a zalaegerszegi, illetve a keszthelyi térségben várta a tűzoltókat, akik közel nyolcvan helyszínen dolgoztak, de rajtuk kívül a letenyei, a lenti, a nagykanizsai, a zalakarosi és a pacsai hivatásos, valamint a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltók is jócskán kivették részüket a mentésből.
Zalaegerszegen a viharos szél egy társasház három kéményét döntötte le a Göcseji úton, míg a Berzsenyi Dániel utcában egy tízemeletes társasház bádogfedésében okozott károkat. Hasonló módon rongálta meg a szél egy Kinizsi Pál utcai, valamint egy Bartók Béla úti épület tetőszerkezetét, és több esetben családi házak tetőcserepeit is elmozdította. A Köztársaság útján egy garázs ajtaját tépte le a szél, és több közlekedési csomópontba döntött ki fákat.
A városzerte kidőlt fákat távolítottak el a tűzoltók (Fotó: Lóránt Norbert címzetes tűzoltó főtörzsőrmester)
Hévízen az uszoda tetőlemezeit rongálta meg a vihar. Keszthelyen egy élelmiszerüzlet tetejét bontotta meg, a darabokat pedig az autókra és a vásárlókra fújta. A Tapolcai úton lévő gyorsétterem tetejét is feltépte a szél a Balaton-parti városban, melynek több pontján parkoló autókra dőltek fák. Söjtörön egy autókereskedésben lévő járműveket rongált meg egy kidőlt fa. Kisszigetnél és Surdnál egy-egy kidőlt fának hajtott egy autó, a benne ülők nem sérültek meg. Zalakomárban a templom tornyának lemezeit rongálta meg, Murakeresztúron a művelődési ház tetőszerkezetét bontotta meg a szél.
A február 4-i szombati vihar vasárnap és hétfőn szintén a zalaegerszegi és keszthelyi tűzoltóknak adott feladatot. Zalaegerszegen vasárnap a Tomori Pál és a Feketerigó utcában, valamint az Alsóerdei úton számolták fel a megsérült fákat. Hétfőn egy méretes letört faágat távolítottak el egy telephelyen a Wlassics Gyula utcában, amely a közlekedést és napkollektorokat veszélyeztetett. A város hivatásos tűzoltói a Petőfi-iskola tetejéről és egy Bíró Márton utcai társasházról törött cserepeket szedtek le magasból mentő segítségével.
Köszönet illeti az önkéntes tűzoltó egyesületeket és mentőszervezeteket, akik szintén kivették részüket a munkából. Kiemelendő ugyancsak, hogy nem történt személyi sérülés a rengeteg beavatkozás során, hangsúlyozta Kósi Zsolt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben