2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Európai identitásunkat fejezik ki

2017. június 09. péntek, 18:25
Szerző és fotó: Antal Lívia
Két címeravató ünnepségre is sor került az Egerszeg Fesztivál pénteki napján. Először Zala megye címerét avatták fel a városháza előtti téren, majd a testvérvárosok címereit adták át a Dísz téren.

Zalaegerszeg hosszú évszázadok óta a megye székhelye, de önmagában nem kezdhetne semmit a megye nélkül, de talán Zalaegerszeg is szegényebb lenne a megye nélkül – fogalmazott az ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester. Kitért arra, hogy az elmúlt években igazán szoros kapcsolat alakult ki a két önkormányzat között, sok olyan programban dolgoznak együtt, mely reményeik szerint mind a Zalaegerszegnek, mind az egész megyének igazi jövőbemutató fejlődést fog hozni. 

Felavatták a megye és Zalaegerszeg testvérvárosinak címereit

Balaicz Zoltán és Dr. Pál Attila

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke elsőként örömét fejezte ki Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából. Mint mondta, a város és egyben a megye is történelmi jelentőségű időszakot él meg a járműipari tesztpálya, az R76-os okos gyorsforgalmi út, valamint az ötödik generációs mobilhálózat kiépítésével. Ezáltal a város és a megye az autóipar és a kutatás-fejlesztés új szakaszába lépett, bekapcsolva a magyar gazdaságot a negyedik ipari forradalomba. Zala megye címerében a kék szín a tisztaságot és a hűséget szimbolizálja, a korona a zalai emberek méltóságának, büszkeségének és öntudatának jelképe.  Ezen értékeket tisztelve a jövő hamarosan jelenné válhat megyénkben, hangsúlyozta.

Dr. Balogh Csaba és Balaicz Zoltán

Zalaegerszeg az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi kapcsolatrendszer alakított ki, melyben maradandót alkotott a sport, a gazdasági élet, a közösségek összefogása, az oktatás és az egészségügy terén való együttműködésben – mondta Balaicz Zoltán a tizennégy testvérváros címerének avatásán, a Dísz téren. Kiemelte, hogy a jövőben még szorosabbá kívánják fűzni a kapcsolatot, a címerek kihelyezése is ezt jelzi, melyek között a három új testvértelepülés – a szlovák Dunaszerdahely, valamint az erdélyi Nyárádszerdahely és Barót – címere is helyet kapott. Hangsúlyozta, a címerek azt az üzenet hordozzák, hogy nemcsak összetartoznak, de számíthatnak is egymásra.

Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár közös azt mondta, hogy címerek hazánk közös identitását fejezi ki a többi európai néppel. Ezek a címerek helyi és nemzeti értékrendszereket képviselnek, ugyanakkor jelképezik az összetartozást, közös énünket, az európai identitást. Becsüljük meg és kamatoztassuk összetartozás-tudatunkat a vén Európa javára. Végül az egymásra találás örömét kívánta valamennyi településnek és jelenlévő polgárainak.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK