Vezető hírek
Ahogy Galambokon gondolják
Április 30-án fejeztük be a közel kéthektáros gyümölcsös telepítését, amit egy használaton kívüli önkormányzati területen alakítottunk ki – avatott a részletekbe Bertók Ferenc polgármester. – A tanyafejlesztési pályázat révén kerítést építettünk a rendbetett terület köré, ahol összesen 520 tájjellegű gyümölcsfát – szilvát, körtét és almát – ültettünk el. Néhány fa már meg is mutatta termését, ugyanakkor az aszály miatt rendszeresen öntözni kellett a gyümölcsöst. Az elnyert támogatásból traktort, két mobil tárolót, aszaló berendezést és a műveléshez szükséges kisgépeket is vásárolhattunk.
Önkormányzatunk mezőgazdasági tevékenységét bővítendően létesítettük a gyümölcsöst, a két évvel ezelőtt létrehozott zöldségeskert mellé, így a tavaly alkalmazott 65 közmunkást értékteremtő elfoglaltsággal bíztuk meg. Idén viszont már csak 30 fő foglalkoztatására nyílt lehetőségünk. Mindez nagyobb szervezést kíván meg a kibővült feladatok maradéktalan elvégzését illetően, nem beszélve arról, hogy a településüzemeltetési feladatokat is meg kell oldanunk ezzel a létszámmal a takarékos gazdálkodás érdekében.
– Milyen fejlesztéseket valósítanak meg idén?
– Az adósságkonszolidációs pályázat keretein belül újulhat meg óvodánk, ahol éppen most zajlanak a munkálatok. A beruházásnak köszönhetően régóta vágyott célunk valósulhat meg a tető és a vizesblokkok teljes cseréjével, valamint 3 utca és egy járdaszakasz felújításával. A közelmúltban ugyancsak vadonatúj tetőszerkezetet kapott a sportöltöző épülete a villamos hálózat felújítása mellett. Hamarosan a vizesblokkok teljes korszerűsítését és a nyílászárók cseréjét kezdjük el, mindezt saját erőből, mert a sportöltöző felújítására beadott pályázatunk nem járt számunkra kedvező eredménnyel.
– Szolgáltak-e jó hírrel a TOP- programos pályázataik?
– Igen, mégpedig a gazdaságfejlesztésre benyújtott pályázatunk kapott zöld utat. Ez az építési projekt három elemből áll. A korábban megvásárolt húsbolt teljes felújítása mellett lehetőséget biztosit az élelmiszer-előkészítő, -tároló tevékenység bővítésére. Ezen felül a faluközpontban felépítünk egy komplett piacteret pavilonszerű árusítóhelyekkel és vizesblokkal. A program céljának harmadik elemeként a Petőfi u. 2. szám alatti többfunkciós ingatlanban az étkezőkonyha felújítását valósíthatjuk meg, az épület akadálymentesítésével, valamint tetőszerkezetének, vizesblokkjának és villamos hálózatának korszerűsítésével.
Örömünkre szolgált, hogy maga a pályázati kiírás is egybecsengett elképzeléseinkkel, hogy ezt a három fejlesztést egymásra építve valósíthassuk meg az önkormányzati vagyongyarapítás érdekében. Tavaly nagyon szép termésünk volt. Szinte egész évben el tudtuk látni az önkormányzati konyhát, és szociális célú felhasználásra is jutott. Az eladásból származó bevételből egy platós teherautót is vásárolhattunk. Idén a szárazság nem kedvezett a terméshozamoknak, de mint tudjuk, a mezőgazdaság teljesítménye igencsak időjárásfüggő – mondta végül Bertók Ferenc polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén