Vezető hírek
Szerveződik a kertvárosi polgárőrség
Az illegális hulladéklerakókat is felkutatnák
Az egyesület elnökét, Fodor Sándor Zsoltot kérdeztük.
- Néhány éve hobbi céllal kezdtem drónokkal foglalkozni. Aztán hat társammal együtt felajánlottuk a rendőrségnek a segítségünket, ha éppen drónokra van szükség, például eltűnt személy kutatásakor – így kezdődött, hogy önkéntesként szerepet vállaltunk a közbiztonság fejlesztése érdekében. Mindez 2024-re egy új polgárőr egyesület születéséhez vezetett. – Itt lakom én is a Kertvárosban és gondoltam, itt is lehetne segíteni. Balaicz Zoltán polgármester, illetve a településrészi képviselők, Orosz Ferencné és Galbavy Zoltán is támogatja az ügyet. A Szent Iván éji vígasságon már jelen voltunk, mint főzőcsapat és a rendezvényt is biztosítottuk, volt is olyan, akivel szemben el kellett járni.
- Mi lesz errefelé a fő feladat?
- Szeretnénk járőrszolgálatot létrehozni, a körzeti megbízottal már felvettük a kapcsolatot. Időnként esti hangoskodás előfordul. De vállaljuk az Alsóerdőn az illegális hulladékok felkutatását, illetve parlagfűvel szennyezett területek felkutatását. Jó a kapcsolatunk a többi polgárőregyesülettel és egymásnak is besegítünk, így voltunk árvízvédelmi munkáknál, a Gébárti-tónál a triatlon alatt helyszínbiztosításon. Szépen lassan alakítjuk ki a kapcsolatokat, így a kertvárosi oktatási intézményekkel is, itt is biztos lesznek majd feladatok.
- Mennyire könnyű egy új szervezetet létrehozni?
- Nehéz. Nem megy könnyen a tagtoborzás, sok a bürokrácia. Önkéntes feladatnál nem lehet erőltetni a dolgokat, öröm, ha valaki vállalja. A környéken sok a kutyás gazdi, esetleg az ő körükből is várunk segítőket, ők amúgy is rendszeresen sétálnak esténként. Egyelőre nincs irodánk, jó lenne majd idővel egy járőr autó is.
- Akkor ezután drónok fognak röpködni a Kertváros felett?
- Nem. A drónhasználatnak nagyon szigorú szabályai vannak és engedélyhez kötött. Természetesen rendelkezünk jogosítvánnyal, de drónt csak kivételes esetben lehet használni. Azért egy éjjel látó a nagy álmok között van.
- Akkor legközelebb Önökkel az őszi rendezvényeken lehet találkozni?
- Remélem, hogy a nyár végére összejön a csapat, 20 fő legalább kellene. Egyelőre kevés emberrel kevés feladatot lehet vállalni, hogy nem menjen az a minőség kárára.
(Jelentkezőket a zalaidronosok@gmail.com e-mail címre várnak a szervezők).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Győzelemmel folytatta az alapszakaszt a ZTE KK Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata A hitel nem ajándékMegerősítik a partfalat GévahegyenBalaicz Zoltánt választották a Területfejlesztési Bizottság elnökénekKoszorúzás Majoros Kornél pilóta szülőházánálFalumúzeum kialakítását tervezik Leharapta felesége ujját, majd otthagytaKinyitott a Dísz téri adventi vásárBruchner Regina összetettben első helyen végzett -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Utóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenKihirdették a 2024. évi Pannon Tükör-díjasokatMegjelent Mikó-Baráth György első novellásköteteCanterina adventi koncert a hangversenyterembenMegerősítik a partfalat GévahegyenÚjabb tíz éves megállapodás Zalaegerszeg és a ZTE FC között A hitel nem ajándékMásodik helyezést ért el a PE ZEK csapata BudapestenGyőzelemmel folytatta az alapszakaszt a ZTE KK Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata