Vezető hírek
Péntektől újra nyit a közúti határátkelő
Végre gyorsabb lesz a határátkelés Horvátország felé
A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Sinkovics Róbert rendőr alezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője felidézte, hogy a közúti letenyei határátkelőt március 21-én zárták le a híd felújítása miatt. A kivitelezők a közelmúltban jelezték, hogy a forgalom számára újra megnyitható a híd, amelyre július 26-ától kerül sor. Mint mondta, ez nagyon jelentős a határrendészet munkatársai számára, mert a két letenyei határátkelőt évente mintegy ötmillió utas – jelentős számban külföldi – veszi igénybe, 70 százalékuk a három nyári hónapban az Adriai-tengerre utazva vagy visszafelé. A közúti határátkelőn havonta 18-21 ezer teherjármű lép át Horvátországba vagy onnan Magyarországra. Ezt a forgalmat a lezárás ideje alatt teljes egészében az autópálya-átkelőre terelték át.
Takács Tivadar rendőr százados, megbízott sajtóreferens és Sinkovics Róbert határrendészeti osztályvezető
Péntek reggel hat órától visszaáll a korábbi forgalmi rend, vagyis a tehergépkocsik, a gyalogosok és a kerékpárosok, valamint az autópályákról egyébként is letiltott egyéb járművek újból kizárólag a Letenye-Gorican I. közúti átkelőt vehetik igénybe. Továbbra is a Letenye–Goričan II. autópálya-átkelőhelyen haladhatnak át az autóbuszok, valamint a személyautók, amelyek mindkét átkelőt használhatják.
A határrendészeti osztályvezető kitért arra, hogy idén még inkább kedvelt a horvátországi nyaralás, ezért javasolják a hosszú várakozási idő elkerülése érdekében a közúti határátkelőn való átlépést. A nyári hónapokban ugyanis nemcsak a hétvégi napokon, hanem pénteken és hétfőn is számolni kell a megnövekedett turistaforgalommal. Az Olaszország és az Isztria felé haladóknak továbbá ajánlják, hogy a M70-es autóutat válasszák Szlovénia felé. Felhívta a figyelmet arra is, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányait. Letenyénél jelenleg érvényes útlevéllel, érvényes személyi igazolvánnyal illetve érvényes kártyaformájú ideiglenes személyi igazolvánnyal lehetséges a határátlépés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Göcsej Enduro 2025 - országos motoros bajnokság ZalaegerszegenFidesz-KDNP sajtótájékoztató: Tehermentesíteni a Kossuth utcátIdeiglenes magánparkoló nyílt Zalaegerszegen, az Eötvös utcábanFolytatódik a zalaegerszegi Alsóerdőnél a Déli átkötő út felújításaSzennyvízcsatorna-bélelés a Béke-liget környezetébenSzennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszéken -
rovatunk hírei
Göcsej Enduro 2025 - országos motoros bajnokság ZalaegerszegenFidesz-KDNP sajtótájékoztató: Tehermentesíteni a Kossuth utcátIdeiglenes magánparkoló nyílt Zalaegerszegen, az Eötvös utcábanFolytatódik a zalaegerszegi Alsóerdőnél a Déli átkötő út felújításaSzennyvízcsatorna-bélelés a Béke-liget környezetébenSzennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszéken top 10
Zalaegerszeg alatt forró kincs rejlik – elindultak a geotermikus kutatások!Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitHány köztéri szobor fér el a városban?Díszpinty helyett Csáó BélaÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásGyertyagyújtás a független és pártatlan bíráskodásértAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Módosul a helyi járatú autóbuszok menetrendje ZalaegerszegenQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is