Vezető hírek
Őszi közösségi ünnepek Kispáliban
– Idén őszre került át az országos TE-Szedd hulladékgyűjtési akció, melyhez mi is csatlakoztunk. Az őszi nagytakarítás során hagyományosan a településre bevezető utakat tisztítottuk meg a felelőtlenül eldobált szeméttől – kezdte az események felsorolását Horváth Zsuzsanna polgármester. – Másnap szeptember 16-án az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan immár harmadik éve autómentes napot tartottunk. A közösségi közlekedés valamint gyalogos és kerékpáros közlekedés népszerűsítése céljával ismeretterjesztő vetélkedőt tartottunk gyerekeknek, melyen a felnőtt korosztály is képviseltette magát. Lezártunk egy útszakaszt, melyen ügyességi versenyt tartottunk, illetve tettünk egy nagy túrát Nagykutas, Andrásfa és Telekes érintésével, és vissza Kispáliba.
Míg beszélgettünk, a faluház előtt gyülekeztek a szüreti felvonulás szereplői, ötletesnél ötletesebb jelmezekbe bújva. A nyugdíjasklub tagjai régi játékbabákkal a kezükben érkeztek. Sokan pingáltak valamit arcukra a mulatság kedvéért, a társaság legfeltűnőbb tagjai címet azonban a férfi menyasszony és a női vőlegény vívta ki, akik szerelmes élcelődéssel fokozták időnként a hangulatot. A humoros jelmezek látványa, az egymással való viccelődés megalapozta a jókedvet, mire az egész menet a felszalagozott traktorokra szállt. A menyasszony és a vőlegény gyalog vonultak többedmagukkal és persze a kisbíróval.
S persze mi is felültünk a traktorra, hogy egy zötykölődös, kapaszkodós, ugyanakkor nagyon vidám élményben lehessen részünk. A közösségi házban műsor várta a felvonulókat, fellépett a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató versenyen a legjobb három vonósbanda közé kerülő Zsikó Zoltán és Zenekara, valamint a gősfai Rozmaring Táncegyüttes.
A polgármester elmondta, a szüreti rendezvényhez sikerült pályázati forrást nyerni, melyből finanszírozták a műsort és a frissítőket. Még két, nagy érdeklődésre számító program lesz novemberben, az egyik a nyugdíjasegyesület által szervezett tollfosztás és libasütés, míg a másik a szépkorúak köszöntése.
– Hála Istennek nemcsak közösségi rendezvényeknek örülhetünk ősszel, hanem a megvalósuló fejlesztéseknek is, az adósságkonszolidáció révén, a jól gazdálkodó önkormányzatok számára juttatott állami forrásból. Ebből gázkazánokat szereztünk be, mely az ifjúsági klub és az imaház központi fűtésre való átszerelését tette lehetővé. A temetőben új térköves sétányt létesítettünk, az öntözőkannáknak és a kerékpároknak pedig egy-egy tárolót helyeztünk el. S végre ideértek a kivitelezők, így megkezdődhetett a járdafelújítás is a településen. A Zalaegerszeg felőli kritikus állapotú útszakasz rendbetételére ígéretet kaptunk. Reméljük, valóra válik, mert az önkormányzatunk által tavasszal és ősszel elvégzett kátyúzás, mondhatni csepp a tengerben. Több pályázatunk vár elbírálásra. Ha a kapacitás engedi, még az idén megkezdjük a közösségi házunkban működő könyvtár, számítógépes és olvasóterem felújítását, ahol a padlóburkolat és a nyílászárók cseréjét valamint festést szeretnénk megvalósítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben