Vezető hírek
Dr. Bussay László emlékére
Barátjai megvalósították álmát
Horváth Tihamér, Bussay Dorottya és Tüske József
A keresztet rajta a zászlóval Bussay László baráti köre állíttatta, melynek tagjai minden évben megemlékeznek a nagyhírű borászról augusztus halálának évfordulóján. Az avatási ünnepségen a barátok részéről Horváth Tihamér elmondta, tavaly határozták el, hogy megvalósítják a borász ötletét. Ez a kereszt első darabja annak a szándéknak, hogy a hegyhátakra felállított keresztek az országhatártól kezdve Budapestig álljanak. Úgy fogalmazott, ez az emlékhely a nemzeti ünnepek helyszíne lehet, ahol a keresztény hitet is gyakorolhatja a falu közössége. Bussay Lászlóról azt mondta, egyaránt volt, alkotó, gondolkodó és hívő ember. Halálának ötödik évfordulóján tiszteletüket kívánták kifejezni a kereszttel, amelynek felállítása a kivitelezés nehézségei miatt csúszott. Október 23-ával méltó napot találtak felavatására, ami az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napja. Ezáltal a kereszt és a zászló a magyar nemzet közösségét, keresztény hitét is jelenti.
Az ünnepségen beszédet mondott dr. Surján László, korábbi kereszténydemokrata miniszter, dr. Bussay László barátja és hegyi szomszédja.
Dr. Bussay László messzire vitte Zala megye hírét: 2003-as traminije Olaszországban ért el nagy aranyérmet. 2006-ban az Esküvé 2004 cuvée-jét a Decanter Magazin a világ 10 legjobb rizlingje közé választotta. A Zala Megyei Közgyűlés 2009-ben a megye díszpolgárává választotta zalai borvidéknek nevet és ismertséget hozó munkájáért. 2013-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta, idézte fel érdeklődésünkre dr. Pál Attila, a közgyűlés elnöke. Mint mondta, Bussay doktor, mint orvos és borász arról adott példát, hogyan lehet tisztességgel és becsülettel eljutni a csúcsra.
Bussay Dorottya elmondta, nagyon örül annak, hogy a baráti kör megvalósította édesapja álmát, amit utolsó éveiben már a betegsége miatt sem tudott véghez vinni. A kereszt felállítása mindent elárul arról, hogy milyen barátok vették körül. Bizonyára boldog emiatt odafentről, és örül annak is, hogy a faluból ennyien megtisztelték ezt a megemlékezést.
A keresztet és a zászlót Tüske József plébános áldotta meg az ünnepség végén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Göcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánLezárások az Aranyoslapi forrás mellettElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával