Vezető hírek
Mindenki győztese legyen
A pannon városok együttműködésének
A helyszín sem volt véletlen, melyről Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere beszélt, akit idén júniusban, szintén a zalai megyeszékhelyen, választottak meg a PVSZ soros elnökének. Ezen alkalomnak a járműipari tesztpálya adott helyet, a mostaninak a Smartfield projekt keretében magánberuházásban megépült Kutatási és Technológiai Központ. Mint mondta, a kutatóközpontban számos egyetemmel működnek együtt annak érdekében, hogy az elektromos és önvezető gépjárművek kutatás-fejlesztéséhez kapcsolódóan pályázati forrással vagy magántőkével támogatott megbízásokat tudjon teljesíteni a tesztpálya. Kormányzati intézkedés is segíti ezt a szándékot, hiszen az országban létesítendő science parkok egyike Zalaegerszegen lesz. Mindez olyan gazdasági ökoszisztéma kialakítását szolgálja, ami az egyetemi hátteret, a kutatás-fejlesztést, a nemzetközi kapcsolatrendszert és a vállalkozásokat egy helyen hozza együttműködésbe, emelte ki Balaicz Zoltán.
A siker ott érhető el, ahol egy csapatban van az akadémiai és a versenyszektor, valamint a kormányzat az önkormányzatokkal együtt, vélekedett érdeklődésünkre Gaál Zoltán professzor emeritus, a Pannon Egyetem korábbi rektora, a szövetség koordinátora. A négy évvel létrehozott, nyolc várost – Tata, Pápa, Veszprém, Keszthely, Kőszeg, Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa – tömörítő szövetség ezt képviseli a Pannon Egyetemmel. A kapcsolat alapja az, hogy a veszprémi anyaegyetem képzőhelyeket működtet ezeken a településeken. A demokratikus elven nyugvó együttműködés célja, hogy mindenki kapjon belőle valamit, és mindenki győztes legyen. Éppen ezért indítanak a városok fejlesztési és innovációs potenciáljainak felmérésére irányuló kutató programot. A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete is kiveszi részét az együttműködési lehetőségek feltárásában. Veszprém 2023-ban Európa kulturális fővárosa címet viselheti, ami érinti a balatoni régiót, így Keszthelyt is. De valamennyi pannon város – nemcsak kulturális, de gazdasági téren is – kamatoztathat abból, hogy Európa figyelme egy éven át Veszprémre irányul.
A Pannon Egyetem képviseletében mások mellett Németh Sándor dékán, Kurdi Róbert dékánhelyettes, valamint Szalai István, a zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet igazgatója vettek részt az ülésen a polgármesterek mellett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben