Vezető hírek
Megújult épületben a fogászat és a védőnői szolgálat
Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, Szegedi Ferenc polgármester és Manninger Jenő országgyűlési képviselő vágták át a nemzetiszín szalagot
Az infrastrukturális fejlesztést a Széchenyi 2020 Területfejlesztési Operatív Programon elnyert pályázat tette lehetővé, mondta el az épület átadásán Szegedi Ferenc, Gelse polgármestere. Az idáig vezető út azonban nem volt egyszerű, hiszen akadályt jelentett korábban az adósságrendezési eljárás, majd a saját erő hiánya. A pályázati felhíváson való indulás hozta el a megoldást, hiszen az önkormányzat közel 25,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a rekonstrukcióra. Ebből 23,7 millió forintot tett ki az építési költség.
A különbözetet az előkészítésre, nagyobbrészt a tervezéshez kapcsolódó mérnöki munkákra és a műszaki ellenőrzésre fordították. A kivitelezés idén január 23-án kezdődött el, mely során a fogorvosi rendelőnek és a védőnői szolgálatnak helyet adó földszinti rész belső felújítása történt meg. Valamennyi helyiségben kicserélték a járólapot és a csempeburkolatot, újra szerelték az elektromos hálózatot, új gázkazánt állítottak üzembe, új radiátorokat valamint új belső nyílászárókat építettek be. Az emeleti részen lévő szolgálati lakások külső nyílászáróit részben kicserélték. Az önkormányzat saját erőből parkolóhelyeket alakított ki, közte egyet a mozgáskorlátozottak számára is, ami szorosan illeszkedik a projekt során megvalósult akadálymentesítéshez.
A polgármester, mint mondta, ezek mind láthatóak a külső szemlélő számára, ami viszont nem látható, az a fűtési és villanyszámlában fog megmutatkozni. Az épület ugyanis nemcsak újravakolták és színezték, hanem teljes külső és belső szigetelését is megvalósították. A pályázati projektnek köszönhetően jelentősen javultak a fogászati és védőnői ellátás körülményei, nem beszélve a megújult épületről, ami most már az utcaképet is szépíti, hangsúlyozta Szegedi Ferenc.
A fogorvosi rendelőben dr. Puskás Kitti fogorvos társaságában
Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében szintén hangot adott ennek, hiszen a beruházás szükségességét éppen az indokolta, hogy teremtsenek méltó feltételeket e két egészségügyi alapellátáshoz. Úgy vélekedett, hogy a pályázatot könnyebb volt elnyerni, mint megvalósítani. Időközben ugyanis jelentősen megnövekedtek az építőanyagok árai, továbbá nehézséget okoztak a pályázat lebonyolítását kísérő adminisztratív terhek. Végül gratulált minden közreműködőnek, akik, mint mondta, magukénak érezték ezt a beruházást.
Dr. Puskás Kitti fogorvos és Kerek Györgyi védőnő is örömét fejezte ki a megújult épület miatt, ahol immár megszépült környezetben fogadhatják a települések lakosait.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban