Vezető hírek
Ma éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe
Az elérhető ötszáz pontból százról az intézmények maguk döntenek
A felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés határideje ma lejár. Idén három változás történt az egyetemi felvételiknél. Az egyik, hogy az elérhető maximum 500 pontból száz sorsáról az intézményke maguk döntik el mire adják. Jellemzően lehet ez tanulmányi versenyen elért jó eredmény, emelt színtű érettségi, nyelvvizsga, OKTV eredmények, sportteljesítmény, szakmai gyakorlat.
A másik változás, hogy a felvételi kapcsán beszámítható ötödik tantárgyat és érettségi tantárgyat a felsőoktatási intézmény határozhatja meg.
A harmadik változás a középszintű és az emelet érettségi pontozásában van, hiszen az emelt színtűnél száz százalékban, míg a középszíntűnél 67 százalékban számolják az eredményt a felvételinél.
A jelentkezés határideje tehát február 15-e éjfél. Eddig kell az ügyfélkapun keresztül belépve hitelesíteni a diákoknak a jelentkezésüket. Az érettségi és szakmai vizsgák eredményét, valamint a többletpontokat igazoló dokumentumokat július 10-ig kell majd feltölteni a felvételizőnek a profiljába.
Zalaegerszegen a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjába és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjába jelentkezhetnek a diákok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában