Vezető hírek
Közösen az állatkínzások ellen
Együttműködés az állatvédők és a rendőrség között
Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője azt hangsúlyozta, hogy Európában nem megengedett magatartás az állatkínzás, ami a magyar büntetőjogban is bűncselekménynek számít. Az állatok védelme a legutóbbi időkig jócskán a civilekre maradt, ugyanakkor a rendőrségnek is kötelessége, hogy tegyen ennek érdekében. A megye két legnagyobb állatvédő szervezetével azért vették a kapcsolatot, hogy közösen tudjanak fellépni az állatkínzás, illetve a felelőtlen, gondatlan tartás ellen. Az együttműködés részeként közös képzéseket szerveznek, hiszen fontos cél az esetek minél előbbi felderítése, valamint a büntetőeljárások eredményes befejezése. Mint mondta, az állatkínzás naponta előforduló súlyos probléma, ahogy az illegális kutyatenyésztés is.
Emlékeztetett arra, hogy a rendőrség egymás tevékenységét erősítendően először a Zalaerdő Zrt.-vel kötött megállapodást az orvvadászat és a fatolvajlás visszaszorítása érdekében. Ezt követte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségével való együttműködés, melynek keretében prevenciós előadásokat és rendezvényeket szerveznek.
Varga Károlyné, dr. Sipos Gyula és dr. Rumi Kriszta
Dr. Rumi Kriszta, a zalaegerszegi állatvédő egyesület nevében, míg a nagykanizsai élettér egyesület nevében Varga Károlyné fejezte ki köszönetét az együttműködésért. Mindkét elnök hangsúlyozta, hogy a szűkös anyagi lehetőségeik miatt nem tudják ellátni az állatmentés területén jelentkező valamennyi feladatot. Szakértelemmel sem rendelkeznek a tekintetben, hogy a büntetőeljárásokhoz szükséges lépéseket előkészítsék. Elhangzott, hogy ma Magyarországon 500 ezerre tehető a kóboran élő állatok száma. Az állatvédők mindent megtesznek, de egyelőre csak szélmalomharcnak tekinthető tevékenységük. A megyei rendőr-főkapitánysággal megkötött együttműködési megállapodásnak éppen az állatok jogainak védelme, valamint az állatkínzás elleni közös fellépés a jelentősége.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! -
rovatunk hírei
Megújult a Városgazdálkodási Kft. irodaépületeSzéderestet tartott a Zalaegerszegi Zsidó HitközségMegnyílt az egervári várkastély történetét bemutató új kiállításPlüssmackókból nyílt kiállítás ZalaegerszegenAz E.ON gázvezetéket cserél, az önkormányzat burkolatot újít fel a Petőfi utcábanTehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknakKönyvtárosok világnapja a Deák-könyvtárbanÍró-olvasó találkozó dr. László Boglárkával Útmenti keresztek mentén túráztak CsácsbanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseit top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért